
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) június 20-án, a menekültek világnapján kiadta listáját azokról a sportolókról, akik részesei lehetnek az erre a célra létrehozott ösztöndíjprogramnak, és a menekültek csapatának színeiben részt vehetnek a 2020-as olimpián.
A júliusi világbajnokság előtt sportági konzoltáción járt a MOB-ban a hazai úszó-, a szervezésében és hazai eredményességében sikeres Tour de Hongrie után pedig a kerékpáros-szövetség vezérkara.

A Farkasréti temetőben június 26-án délután, fél háromtól búcsúztatják az olimpiai bajnok tornászt, Reviczky Jánosné Köteles Erzsébetet. Melbourne bajnoka életének 95. esztendejében, június 16-án, hosszan tartó betegség után hunyt el.

A csütörtöki válogatók befejeztével döntött Hüttner Csaba szövetségi kapitány, hogy kik is indulhatnak a II. Európa Játékokon Minszkben.

Hatalmas bravúrt végrehajtva a László Luca, Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza összeállítású magyar női kardcsapat ezüstérmet szerzett a düsseldorfi Európa-bajnokságon. Az elért második hely sokat számít majd az olimpiai kvalifikációs verseny végelszámolásánal. Pillanatnyilag a női válogtott 7 ponttal van lemaradva a biztos olimpiai kvótahelytől. A Rédli András, Siklósi Gergely, Berta Dániel, Koch Máté összeállítású férfi párbajtőrcsapat bronzérmes lett.

Az Európa Játékok hivatalos megnyitója napján június 21-én férfi íjászatban, női 3x3 kosárlabdában és ökölvívásban küzdenek a magyar csapat tagjai.

Ötven ország 3667 sportolója indul a minszki Európa Játékokon - hangzott el a pénteken kezdődő multisportesemény csütörtöki sajtótájékoztatóján. Simon Clegg, a verseny főigazgatója, aki 2018 eleje óta minden hónapban egy hetet a fehérorosz fővárosban töltött, azt mondta: csodálatos átalakuláson ment keresztül a város, és minden készen áll a pénteki rajtra. Az első napon 3x3-as kosárlabdában, ökölvívásban és íjászatban leszünk érdekeltek.
Ritkán látott távolról érkezett vendégei voltak a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületnek. Az egyetlen szombathelyi születésű olimpiai bajnok, dr. Rajczy Imre kardvívó lánya és családja 2012 után ismét a vasi olimpiabarátoknál tettek látogatást.
Szerdán késő este újabb magyar sportolók érkeztek meg a II. Európa Játékok helyszínére. A minszki sportolói falut kezdik ”belakni” a magyarok. A játékok pénteken kezdődnek. A megnyitón a judós Ungvári Miklós viszi a magyar zászlót.
Az olimpiai bajnok kenus Vaskuti István vezetésével ülést tartott a MOB Sportszakmai, Utánpótlás és Tudományos Bizottsága. A testület a 2020-as tokiói olimpiára készülő sportági szövetségek eredményességi és részvételi célkitűzéseit tartalmazó tervezetet is napirendre tűzte.