
Pénteken kezdődik Minszkben a II. Európa Játékok, a kontinens idei legnagyobb multisport-eseménye. A versenysorozat június 30-ig tart, 15 sportág 200 számában 50 ország több mint 4000 sportolója, köztük 121 magyar indul. Az esemény nyolc sportágban része az olimpiai kvalifikációs időszaknak, négy sportág esetében pedig közvetlenül tokiói kvótákhoz lehet jutni. A magyar delegáció egy jelentős része kedden késő este megérkezett a fehérorosz fővárosba, és beköltözött a sportolói faluba.

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Bert Van de Flier kincstárnok társaságában, kedden egy különleges Fair Play-díjat, egy díszkardot adott át a szervezet nevében Stanislav Pozdnyakov négyszeres olimpiai bajnok kardozónak, az Orosz Olimpiai Bizottság elnökének.
Ünnepélyes keretek között átadták a Sea Forest Waterway-t, a 2020-as olimpiai és paralimpiai játékok evezős és kajakkenu versenyeinek helyszínét. A 2300 méteres pálya Tokiói-öbölben található, egy korábbi hulladéklerakó mellett, melynek helyét mára egy erdő vette át. Az ünnepségen az Oxfordi és Cambridge-i Egyetem közötti híres versenyt idézték meg, az említett intézmények öregdiákjai által.
![]()
Minszkben megérkezett a végleges helyére a II. Európa Játékok lángja. A többek között Budapesten is „járó” fáklyaváltó utolsó szakaszán három neves fehérorosz sportoló, köztük a négyszeres olimpiai bajnok Darya Domracheva kísérte a lángot.
Hétfőn a golfozókkal és a falmászókkal folytatódott a MOB olimpiai konzultációs sorozata. A szövetségi egyeztetésen a már megszokott olimpiai kvalifikáció, létesítményfejlesztés, utánpótlás-nevelés, egészségügyi helyzet szerepelt a napirenden.

Alapításának 120. évfordulóját ünnepelte a Cseh Olimpiai Bizottság hétfőn Prágában. Az ünnepségen Jiří Kejval cseh elnöknek személyesen gratulált az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) elnöke és főtitkára, Janez Kocijančič és Raffaele Pagnozzi, valamint az idén 124 esztendős magyar ötkarikás szervezet első embere, Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint főtitkár.
A vitorlázók pontszerző helyezésben, akár éremben is bíznak a tokiói olimpia tekintetében; a triatlonisták pedig azt remélik, hogy Rióhoz hasonlóan a japán fővárosba is négy sportolónk utazhat - derült ki a két sportág konzultációján a Magyar Olimpiai Bizottságban, ahol bemutatták az új triatlonfőtitkárt is.
.jpg)
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke egy telekonferencián kommentálta a szervezet új rendező-választási javaslatait. Szerinte a testületnek egy-egy várost kellene preferálnia a játékok vendégül látására, ez azonban nem feltétlen összeegyeztethető az új alapelvekkel.

A Tour de Hongrie-n két magyar is felállhatott az összetett dobogóra, volt szakaszsikerünk is. Parti András és Benkó Barbara mountain-bike futamot nyert Horvátországban. Balatonfüreden a nyíltvízi világkupa férfi 10km-es számában Rasovszky Kristóf végzett az élen. Úszóink a Mare Nostra-sorozat 2. és 3. állomásán összesen 10 aranyérmet gyűjtöttek. A férfi kézilabda-válogatott csoportgyőztesként harcolta ki a jövő januári olimpiai kvalifikációs Európa-bajnoki részvételt. Az íjász Banda Árpádnak nem sikerült olimpiai kvótát szereznie a hollandiai vb-n. A Duna Arénában ukrán fölénnyel zárult az első műúszó világkupa. Halász Bence harmadik lett a Kusocinski-emlékverseny kalapácsvető számában. A női röplabda-válogatott lemaradt az Európa-liga fináléról. Hétvégi összefoglalónk következik.
Szépkorú világ- és Európa-bajnoki érmes sportolókat, valamint kiemelkedő sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakembereket köszöntött és részesített támogatásban a MOB Mező Ferenc Sportbizottsága. Az ebéddel egybekötött eseményre június 17-én a Larus Étterem és Rendezvényközpontban került sor.