
A 2018-as esztendő legjelentősebb sporteseménye a XXIII. Téli Olimpiai Játékok lesz Phjongcshangban február 9. és 25. között. A 14-18 éves sportolók legnagyobb világversenyét, a III. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat október 6. és 18. között rendezik Buenos Airesben. A világ június 14. és július 15. között minden bizonnyal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság mérközéseit követi majd a legnagyobb figyelemmel.
December 27-én, szerdán délután, a Farkasréti temetőben végső búcsút vettek Kisgyörgy Lajosné Fedor Magdától becenevén Baba nénitől, a sportlövőlegendától. A 104. életévében elhunyt példakép számos világ és Európa-bajnokságon szerepelt magyar színekben.
Az 1997-ben született Halász Bence idei legjobb eredményével (78.85m) tavaly nyáron kalapácsvető olimpiai bajnok lehetett volna Rióban, de a szombathelyi dobóiskola új csillaga sokkal inkább büszkélkedik azzal, hogy a junior Eb, illetve vb megnyerése után 2017-ben az U23-as Európa-bajnokságon is ő vehette át az aranyérmet. Az atlétika bennfentesei benne látják a jövő Pars Krisztiánját, és nem is alaptalanul, hiszen Bence a dobóóriások bajuszát húzogatva már az idei világranglistán is negyedik helyre kapaszkodott fel.

Az olimpiai láng útja karácsonykor is folytatódott. A november 1-jén 2018 km-es útjára indult fáklyafutás karácsonykor a Bongva városában lévő arborétumba érkezett, ahol Mikulás-sapkát viselő szurkolók köszöntötték a lángot.
Az olimpiai ezüstérmes öttusázó Balogh Gábor és Annamária, a felesége tökéletesen egyetért abban, hogy az ő karácsonyi ajándékuk, méghozzá a felülmúlhatatlanul legszebb, már november 11-én megérkezett, amikor Szófia, a kislányuk világra jött. Jó egészégben, húsz gramm híján 3 kilóval és 53 centiméteres „magassággal”.
Megérkezett a meghívás a Nemzetközi Fair Play Bizottság számára a 2018-as Buenos Aires-i 3. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra.
Elhunyt Tar László, a MALÉV korábbi munkatársa, aki az 1964-es tokiói olimpiától kezdve évtizedeken keresztül szervezte a magyar olimpiai csapatok ötkarikás utazását.

A kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán és Vigh László, az egykori „kápakirály” sikereinek kovácsa korszakot teremtett a tornasport történetében. A kápás lovon „színre vitt” Magyar-vándor, a szökkenő vándor és az orsó bemutatásával megállíthatatlanul masíroztak előre. Az újító kedvnek meg is volt az eredménye. A Ferencvároshoz mindvégig hűséges tornász 1973-tól 1980-ig, a kicsit későbbre várt visszavonulásáig sorra verte vissza a kihívók rohamait, így a montreali és a moszkvai olimpiai győzelmei mellett 3-3 alkalommal lett világ-, illetve Európa-bajnok, kétszer Világkupa győztes, nem mellesleg a magyar mezőnyből kiemelkedve 20-szoros mesterfokú bajnok a lólengésben.
Évzáró vacsorán búcsúztatta a 2017-es esztendőt a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsa. A tagok munkájáért dr. Aján Tamás MOA-elnök mondott köszönetet. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Vékássy Bálint főtitkár is.