
Erős szezont és sikeres évet tudhat maga mögött a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ), de idén még erősebbre és még sikeresebbre készül. Két jelentős nemzetközi verseny megrendezését is sikerült elnyernie a szövetségnek. Ez év augusztusában Európa Kupának ad otthont Székesfehérvár, míg 2020 júniusában világbajnokságot rendez az MTSZ. Ugyanis Kecskeméten az új kampusz területén kerül sor az Egyetemi Triatlon Világbajnokságra. Ezek az események remek alkalmat nyújtanak arra, hogy az egyre jobban teljesítő hazai triatlonsport képviselői az olimpiai pontszerzés esélyével érkezzenek Tokióba. Minderről sajtótájékoztatón számolt be a Magyar Triatlon Szövetség. Az eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is.
2018-ban, mint ismert, Budapest rendezheti a világbajnokságot, az összevont, mindhárom szakág számára közös vb-k történetében 2005 és 2013 után immár harmadszor. Az év elején több olyan változás is történt, amely hatással (remélhetően pozitívval) lehet a magyar eredményességre - számol be hírlevelében a Magyar Birkózó Szövetség.
Szilveszter napján Újpesten, a Hodos Tamás Tollaslabda Csarnokban immár második alkalommal került megrendezésre a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör tagjai részére meghirdetett évbúcsúztató tollaslabda-bajnokság.
Életének 97. évében, 2018 január 5-én hajnalban, Torontóban meghalt Sándor (Stadler) István, a magyar evezés markáns egyénisége, sokszoros bajnoka, aki az 1952-es, helsinki olimpián a magyar nyolcas vezérevezőse volt - értesült a JochaPress.hu.

A riói olimpia utáni évben, 2017-ben a magyar sportolók a világbajnokságokon 11 olimpiai sportágban végeztek az első hat között. Érmek tekintetében 4 arany-, 13 ezüst- és 8 bronzérem a magyar mérleg.
Három magyar férfi alpesi síző, Samsal Dalibor, Kékesi Márton és Nagy Bence verseng az egyetlen magyar férfi téli olimpiai kvótáért. Közülük Dalibor csütörtökön Zágrábban állt rajthoz műlesikló világkupafutamon.
A férfiaknál Baji Balázs, Liu Shaolin Sándor és Szatmári András, a nőknél pedig Babos Tímea, Hosszú Katinka és Márton Anita került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) szavazásán. A győztest jövő csütörtökön (11-én), a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport-Az Év sportolója gálán hirdetik ki.
Január 10-én, 13 órától a tapolcai Új temetőben búcsúztatják a 49 esztendős korában tragikus hirtelenséggel elhunyt világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes párbajtőrvívót, Szalay Gyöngyit.

Szinte a legerősebb magyar válogatott utazik Drezdába a jövő péntektől vasárnapig tartó rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságra.
A közelmúlt leszavazásai ellenére Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke erős pályázatokkal számol a 2026-os téli játékokra.