A MOB Fair Play Bizottsága is részt vett az első alkalommal megrendezett két napos nemzetközi Sport és Innovációs konferencián. A Magyar Nemzeti Kereskedőház és a Testnevelési Egyetem közös szervezésében megvalósult rendezvényen több, mint 500 vendég fordult meg, 86 előadás hangzott el, köztük a fair play-ről is. Külföldi vendégek tíz országból érkeztek, indiai, ghánai, taiwani, német és orosz delegáció is hazánkba látogatott az esemény okán.
Közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Magyar Röplabda Szövetség. Az eseményen részt vett és köszöntötte a jelenlévőket Fábián László, a MOB főtitkára is, aki a közgyűlés után elmondta, nagy lehetősége lehet a sportágnak a tao, illetve olimpia szempontjából a strandröplabda jelentheti a kiugrás lehetőségét. Ott leszünk az EYOF-on is - tette hozzá a sportvezető.
Lehmann László, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkáránek vezetésével olimpiai körök tanácskoztak a MOB székházában. „Az olimpiai körök az olimpiai mozgalom zászlóshajói" - fogalmazott az esztendő elején kinevezett főtitkár. A megbeszélésen részt vett Fábián László, a MOB főtitkára és dr. Printz János MOA-tanácstag is, aki az olimpiai körök munkáját koordinálja. Elhangzott: a 69. vándorgyűlésnek ősszel a XVI. kerület lesz a házigazdája.

A magyar válogatott kitűnő szerepléssel a 8. helyet szerezte meg az első ízben kiírt kombinált csapatversenyben a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A Papp László Sportarénába kilátogatott az Európa-bajnokságra Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke és Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára is.
Magyarország nyerte el a jövő évi divízió I/A jégkorong-világbajnokság rendezési jogát pénteken a nemzetközi szövetség kongresszusán. Április 22-e és 28-a között rendezik a tornát a Papp László Budapest Sportarénában.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testülete a június 9-i rendkívüli ülésén hallgatja meg annak a munkabizottságnak a jelentését, amely a 2024-es és a 2028-as nyári játékok egyszerre történő odaítélésének lehetőségét vizsgálja meg.
Látványos installációkkal, izgalmas nyereményjátékokkal és ismert sportolókkal népszerűsíti a júliusi 17. FINA Világbajnokságot az az országos roadshow, amelyet május 19-én indított útjára a budapesti Aréna Plazában a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. Több fővárosi helyszín mellett Győr, Pécs, Szeged, Debrecen és a világbajnokság helyszíne, Balatonfüred is úticélja lesz a vb-t népszerűsítő túrának.
Kitűnő helyen zárta a magyar ritmikus gimnasztika-válogatott az első napot a budapesti Európa-bajnokságon: a kombinált csapatversenyben (ebbe a junior kéziszercsapat és a felnőtt egyéni versenyzők eredményei is beszámítanak) Magyarország a 8. pozícióban áll.
A VolunTeam Building Day elnevezésű eseményen több mint ezer önkéntes ismerkedett feladataival és egymással, hogy felkészülten várhassák a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Az esemény keretei között felcsendült a The Biebers EYOF dala, és bemutatkozott az EYOF-fáklya is…
Megtartotta 2017. évi rendes küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda Szövetség a Hotel Arénában. A küldöttgyűlés nyitányaként Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára üdvözölte az esemény résztvevőit és méltatta az MKSZ programját és törekvéseit.