
Elkészült a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) röplabdaprogramja.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Fábián László, a szervezet főtitkára is részt vett kedden a Magyar Labdarúgó Szövetség éves közgyűlésén. A MOB elnöke köszöntőjében arról is beszélt, hogy a MOB és az MLSZ között korábban nem voltak közös szakmai programok, de ezen változtatni szeretne, azért is, mert más sportágak tanulhatnának az MLSZ-től. Elmondta azt is, a magyar olimpiai család kiemelt tagjaként kezeli a labdarúgást, a MOB nagyra tartja az MLSZ törekvéseit, fejlesztéseit.

A júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF) otthont adó Győrben tartotta a Magyar Sportújságírók Szövetsége május 15-én és 16-án az idei kétnapos Sportújságíró-kongresszust. A sűrű és egyben tartalmas program során a résztvevők megismerkedhettek a kisalföldi város sportéletével, legújabb sportlétesítményeivel, ugyanakkor némi ízelítőt kaptak a helyi gasztronómia remekeiből is. Az első napon Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte a résztvevőket, beszédében partnerséget ígért.

Noha a magyar sport év eleji átrendeződésével megváltozott a MOB feladata is, Fábián László főtitkár – az utanpotlassport.hu által készített, nso.hu-n megjelent interjúban – azt erősíti meg, hogy az utánpótlás-nevelés ügye, elsősorban szakmai kontroll formájában, változatlanul a középpontban áll.

Május közepén rendezték a XIV. igazgatói tanácsülést az ókori olimpiai játékok helyszínén, a görögországi Olümpiában. A többnapos eseményen a Magyar Olimpiai Akadémiát Szijj Lilla képviselte, az ő beszámolója következik...

A párizsi szervezőbizottság csak a 2024-es rendezés esetén tudja garantálni, hogy az eredetileg tervezett helyszínen épül meg az olimpiai falu – tudatták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságával a francia szervezők.

Kihirdette csapatát a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó szegedi világkupára Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. A szakember a riói olimpia, a tavalyi moszkvai Európa-bajnokság, valamint a hétvégi rangsoroló verseny eredményei alapján jelölte ki a válogatottat. Minden számban két hazai egységért szoríthatnak majd a szurkolók.

„Győrben sokan szeretnek minket, és mi is szeretjük Győrt” – mondta Puskás Peti a Győrplusznak a hivatalos EYOF-dal videoklipjének forgatásán. A zenekar mellett neves sportolók is feltűnnek a klipben.

További három ötkarikás ciklusra, 2032-ig szerződést hosszabbított az Omegával a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is felszólalt a győri városházán, a Magyar Sportújságírók Szövetségének konferenciáján. A sportvezető beszédében partnerséget ígért az újságíróknak, valamint együttműködést a Csillag Imre Ösztöndíjban.