Folytatta 2015-ben megkezdett „Ötkarikás beszélgetések” című közönségtalálkozóját a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Kft. Az idei első rendezvény díszvendége a Regőczy Krisztina – Sallay András olimpiai ezüstérmes, világbajnok, világ- és Európa-bajnoki érmes jégtánckettős volt. Az esemény helyszínét pedig első ízben a Sugár Bowling Center biztosította.

A győri városházával szemben álló Hugoo szobor visszaszámláló órája Nagypénteken egy egészen kerek számot mutat, hiszen április 14-től már csak száz nap van hátra a 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kezdetéig!

Világbajnoki és olimpiai kvalifikációs pontokat is szerezhetnek az indulók a V4 kerékpárversenyen, amelynek magyar szakaszát jövő szombaton rendezik. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Sándor Benedek, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke hangsúlyozta, a viadal az év egyik kiemelt rendezvénye lesz. A verseny egyik díszvendége a kétszeres olimpikon (Athén, Peking), világbajnoki ezüst- és bronzérmes Bodrogi László lesz.

Remekül teljesítettek az Eb-re utazó válogatott tornászok a szerdán megrendezett kontinensviadal előtti utolsó ellenőrző versenyen. A férfiak a budapesti Tornacsarnokban, míg a nők a tatai edzőtáborban vettek részt a szólításon.
A zuglói Németh Imre Általános Iskola idén ünnepli működésének harmincadik évfordulóját. A jubileumi programok egy része a következő tanévre fog átcsúszni, ám addigra remélhetőleg hagyomány lesz abból a kosárlabdatornából, amelyet első ízben április 12-én rendeztek meg a Lengyel utcai iskolában.

Április 22. és 30. között rendezik Győrben a férfi röplabdázók U19-es Európa-bajnokságát. A korosztályos kontinensviadalról lehet kvalifikálni a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, az Eb az első magyarországi ötkarikás esemény tesztversenye is egyben.
Száz nap múlva a lengyelországi Wroclawban megkezdődnek a Világjátékok versenyei. Jelen állás szerint Magyarországot 60 sportoló képviseli a játékokon. Az esemény programjában a karate is szerepel, a sportág a lengyelországi eseményen - legalábbis egy időre - elköszönhet a világjátékoktól, hiszen nem egészen négy év múlva már a tokiói olimpia műsorán fog szerepelni. Wroclawban a Nemzeti Versenysport Szövetség nyilvántartása szerint tíz sportágban lesz magyar induló.

Harmadik, sikertelen olimpiáját követően előbb visszavonulásról beszélt a nehézsúlyú paksi judós, Bor Barna, azután viszont meggondolta magát. S nem egyszerűen folytatta, hanem eddig kitűnő részeredményei vannak.

„Szerencsére a felkészüléssel úgy haladok, ahogy terveztük, tulajdonképpen ez a hét is azzal telik, hogy folyamatosan gyakorlatokat csinálok, elég erős edzéseim vannak” - foglalta össze a kolozsvári Európa-bajnokságra készülő olimpiai bajnok tornász, Berki Krisztián.
Az olimpiai bajnok vívó Szász Emese és a háromszoros győztes kajakos Szabó Gabriella a Magyar Olimpiai Bizottság székházában járt szerdán, és kihasználták a lehetőséget, hogy videoüzenetet küldjenek a győri, XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra készülő fiataloknak. A két riói bajnok - Szabó Gabriella már Londonban is nyert - találkozott Sákovicsné Dömölky Lídiával, Tokió győztesével is.