
Száz nappal a Budapesten és Balatonfüreden sorra kerülő vizes világbajnokság előtt alkalmi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta. Az eseményen megjelent a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is.

Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán. A FIFA vezérkarának Szepesi György 1994-es visszavonulása óta nem volt magyar tagja.

Kihirdette az április 20-án kezdődő varsói Európa-bajnokságon résztvevő válogatott névsorát a Magyar Judo Szövetség: az egyéni küzdelmekben teljes létszámmal vesznek részt hazánk legjobbjai, míg a csapatversenyben a férfiak lesznek érdekeltek.

Alig több, mint 100 nap van hátra Magyarország első olimpiai eseményének, a győri, XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) rajtjáig. Ahogy a sportolók a júliusi versenyekre próbálják legjobb formájukat időzíteni, finisbe érkeznek az infrastruktúrális fejelsztések, és a szervező bizottság tagjai is gőzerővel készülnek a különböző szakmai területeken. A médiáért felelős szakemberek április 12-én indítják a sajtó számára az akkreditációs időszakot.

Berki Krisztián is indul az április 19. és 23. között Kolozsváron rendezendő egyéni tornász Európa-bajnokságon. London olimpiai bajnoka újabb kontinensbajnoki érmet gyűjthet, „elfoglalhatja a megérdemelt helyét az európai mezőnyben is”.

Szombaton elrajtol a tavasz legnagyobb szabadidős sporteseménye, a 32. Telekom Vivicittá Városvédő Futás Budapesten. A MOB az egyik programra, a jótékonysági futásra és adománygyűjtésre olimpikonok szervezésében segít; a névadó támogató és a szervezők az ötkarikás szervezettel együttesen hívják fel a figyelmet az autizmusra. A sajtóeseményen részt vett Storcz Botond, a szombati eseményre kilátogatók Kammerer Zoltánnal, Gyurta Dániellel, Cseh Lászlóval és Ungvári Miklóssal is találkozhatnak.

Jelen állás szetrint nem lesznek ott a világ legjobb jégkorongozói a 2018-as pjongcsangi téli olimpián, miután az NHL nem engedélyezte a liga játékosainak részvételét a jövő évi játékokon. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közleményben fejezte ki sajnálatát.

Megtisztelő meghívásnak tettek eleget a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának tagjai, amikor ellátogattak a Champion - A Bajnok című interaktív sportkiállításra a Millenáris Parkba. Az olimpiai bajnokokat, Keleti Ágnest, Sákovicsné Dömölky Lídiát, Varga Jánost, Rejtő Ildikót elkísérte dr. Nébald György, a klub elnöke is.

Nyolcvan esztendős Portisch Lajos nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, minden idők egyik legjobb magyar sakkozója, aki 1978-ban Buenos Aires-ben, csapatban állhatott a dobogó tetejére. Az olimpia.hu-nak azt mondta: egyik legnagyobb büszkesége, hogy eredményei alapján a Nemzet Sportolói közé választották.
.jpg)
A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) közgyűlésén további négy évre Nátrán Rolandot választották meg a szervezet elnökévé. A hétfői tisztújító kongresszuson a 86 szavazásra jogosult tag közül 85 jelent meg, s közülük 44 támogatta a posztot 2013. április 4., négy éve betöltő, 37 éves gazdasági-pénzügyi szakembert.