
Tóth Ivett egy kitűnő rövidprogram után végül a 20. helyen végzett a Helsinkiben zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság női versenyében, ezzel megszerezte Magyarország első hivatalos kvótáját a 2018-as, pjongcsangi téli olimpiára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot hirdet a „Magyarország jó tanulója − jó sportolója 2016” cím elnyerésére. A pályázat kiírásában közreműködő egyik szervezet a Magyar Olimpiai Bizottság. Minden, amit a pályázatról tudni kell...
Az Olimpiai Himnusz meghallgatásával kezdődött a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör ezüstjubileumának megünneplése csütörtökön este. A díszközgyűlésen megjelentek olimpiai bajnokaink: Gedó György ökölvívó, Foltán László kenus és Varga János birkózó aranyérmes. Ugyancsak eljött az ezüstérmes vívó, Bóbis Ildikó és a birkózó Tóth István is. Megtisztelte az eseményt jelenlétével a névadó, Csanádi Árpád egykori NOB-tag özvegye, Katalin asszony is.

Ismét Kollár Lajost választotta meg elnöknek a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) közgyűlése csütörtökön. Az érsebész professzor, aki egyetlen jelölt volt a posztra, 2013 óta vezeti a szövetséget.
A majdnem négy évtizedes múltra visszatekintő Olimpiai Ötpróba program idén áprilisban a hagyományokhoz visszanyúlva újra kezdetét veszi: hazánk legnagyobb és legnépszerűbb szabadidősport-rendezvényeinek összefogásával népszerűsíti a testmozgást és az aktív életformát egészen a 2020-as tokiói olimpiai játékok kezdetéig – jelentették be a Magyar Olimpiai Bizottság székházában tartott pénteki sajtótájékoztatón.

A győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivállal kapcsolatban dr. Bartha Csaba, a magyar csapat vezetője, a MOB főtitkára az M4 Sport Sportreggeli című adásában elmondta, hogy lassan minden készen áll arra, hogy a Rába-parti városban köszönthessék 50 ország 2500 versenyzőjét, akik 10 sportágban fognak majd megmérkőzni.
Április másodikán rendezik a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál kerékpáros tesztversenyét Győrben. Somogyi Miklós kerékpáros versenyigazgató azt mondta, olyan biztonsági intézkedések kísérik az eseményt, melyre hazai országúti kerékpárverseny alkalmával nem volt példa. „Olimpián, világbajnokságon van ahhoz hasonló útzárás, mint amilyet Győrben megvalósítunk” - hangsúlyozta a háromszoros olimpikon kerekes, a '84-es Barátságverseny győztese, aki több mint két évtizede foglalkozik versenyszervezéssel is.
Győrben, sajtótájékoztatón mutatták be a hazai rendezésű, nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nagyköveteit - köztük számos olimpikont -, az érmeket és a multisportesemény hivatalos dalának szerzőjét. Az eseményen Borkai Zsolt, a MOB elnöke, a rendező város, Győr polgármestere beszélt a részletekről; a bemutatón részt vett dr. Bartha Csaba MOB-főtitkár, a magyar EYOF-csapat vezetője is.

A szerda esti programban az október óta együtt készülő Dara Beklemisheva, Magyar Márk duó a 28 fős mezőnyben a 24. helyet szerezte meg, így csütörtökön már nem mutathatják be a kűrjüket.
Bemutatták szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság legújabb kiadványát, a Hosszú távú sportolófejlesztési programot. A kötetről dr. Géczi Gábor, a Testnevelési Egyetem docense beszélt részletesen, a sajtótájékoztatón azt dr. Bartha Csaba MOB-főtitkár – aki szintén az egyik szerző – is méltatta. A 95 oldalas, ábrákkal és színes fotókkal illusztrált szakmai könyv cikkünkben pdf-formátumban letölthető; a MOB ezzel is segíteni kívánja a hazai sportszakembereket, sportolókat és a szülőket.