
A műkorcsolyázók Helsinkiben zajló kvalifikációs világbajnokságán Tóth Ivett a rövidprogramban remekül teljesített és a 14. helyen várja a pénteki folytatást. A versenyző mellett Gór-Sebestyén Júlia edző is nyilatkozott a helyszínen az olimpia.hu-nak.

A győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) résztvevő sportágak főtitkárainak, vezetőinek tartottak konzultációt a Magyar Olimpiai Bizottság székházában kedden délután. Az eseményen részt vett dr. Bartha Csaba, a magyar csapat vezetője, a MOB főtitkára és Fábián László sportigazgató is.

A férfi kézilabdázás 1936 után 1972-ben került ismét a nyári olimpiák műsorába. A magyar válogatott mindkétszer ott lehetett az ötkarikás játékokon. Münchenben végül csak a 8. hely jutott a mieinknek. A 73. születésnapját március 16-án ünneplő, sikeres játékos majd edző, Kaló Sándor érthetően visszafogottan emlékezett a bajor fővárosban történtekre.

Magyarország sportpolitikája jó úton halad – jelentette ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Budapesten rendezett nemzetközi sportújságírócsúcs kedd esti záróeseményén. Az előtte lévő programokon a nemzetközi szakmai közösségnek bemutatkoztak a hazai rendezésű világesemények, a budapesti vizes vb, a cselgáncs-világbajnokság, a győri nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, a Gyulai István Memorial és a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság is.
A Magyar Olimpiai Bizottság székházában átadtak az 50., a MOB, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az ezzel járó félmillió forintos sportszervásárlási utalványt, melyet februári teljesítménye alapján a BVSC-Zugló vívószakosztálya nyert el. A közönségszavazáson az MTK Budapest karateszakosztálya végzett az élen.

Korábbi lakóhelyén, a XII. kerületben felavatták a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó, Papp László szobrát, Fekete Géza alkotását. A Gesztenyés-kertben rendezett ünnepségen több olimpiai bajnok, olimpiai érmes sportoló is tisztelgett a Hegyvidék díszpolgára, a népszerű „Papp Laci” előtt március 28-án.
A hétvégén már a negyedik összetartáson vettek részt az EYOF-ra készülő atléták. A meghívottak közül 39 sportoló tudott volt ott Székesfehérváron. A középtávfutók egy része igazoltan hiányzott, ők Medulinban vesznek részt hosszabb edzőtáborban.

Már az első téli olimpián, 1924-ben szerepelt a játékok műsorán a bobsport. Magyar egységek először 1994-ben vettek részt az ötkarikás viadalon. Legutoljára pedig 2006-ban, amikor a kettes és négyes bobok versenyében is indultak sportolóink.

Mindent a 2020-as tokiói olimpiának rendel alá Berki Krisztián, aki a hétvégén Dohában nyert torna világkupaversenyt.
Ha a riói olimpiára gondolunk, sokunknak szorul még mindig görcsbe a gyomra. Mert hiába nyert három-három aranyat Hosszú Katinka és Kozák Danuta, hiába duplázott a kajakos Szabó Gabriella, és hiába vívott kiemelkedően Szász Emese és Szilágyi Áron, az az egy, augusztus 9-i asszó, melyet sokunk kedvence, Imre Géza vívott a dél-koreai Parkkal, mélyen a lelkünkbe vésődött.