Gazdasági témák és tagozatokat érintő támogatások mellett a jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválok (EYOF) is napirendre kerültek a MOB szerdai elnökségi ülésén. Borkai Zsolt elnök a tervezett sporttörvényi változásokról is tájékoztatást adott.

A két nép nemzeti ünnepeinek hangulatában, a görög és magyar barátság jegyében emléktáblát avatnak a Testnevelési Egyetemen, illetve az Eötvös Collegiumban dr. Ottó Szymiczek, Kleanthis Paleologos és dr. Keresztényi József tiszteletére.
.jpg)
Folytatja doppingellenes küzdelmét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB): a pekingi és londoni minták újraelemzése során újabb érmes sportoló bukott meg, és fosztották meg eredményétől.

Kedden az ünnepélyes megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a 2016. évi asztalitenisz Európa-bajnokság a Tüskecsarnokban. A megnyitón megjelent Schmitt Pál NOB-tag, a MOB tiszteletbeli elnöke.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint Tokió az Agenda 2020 irányelveinek megfelelően fenntartható és megvalósítható olimpiai játékokat rendez majd 2020-ban.

Összesen több mint kétmillió forintból újult meg három iskola tornacsarnoka iskolakezdésre a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a Magyar Diáksport Szövetség együttműködése keretében. A megújult sportlétesítmények névadói jeles sportolók, olimpikonok, akik egykor maguk is az intézmények diákjai voltak. Kedden két budapesti oktatási intézményben rendeztek tornacsarnok névadó ünnepséget.

Budapesten rendezik a 2017-es judo-világbajnokságot (augusztus 28.–szeptember 3.) a Papp László Sportarénában. Egymillió dollár összdíjazású lesz a verseny – jelentette be Marius Vizer, a Nemzetközi Szövetség (IJF) elnöke a vb első sajtótájékoztatóján.
A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) a Magyar Olimpiai Akadémiával (MOA) együttműködésben a 2016-17-es tanévben is meghirdette a Mező Ferenc Szellemi Diákolimpiát. A tanulók két korcsoportban (V-VI. korcsoport, középiskolások, 1997 és 2001 között születettek, valamint III-IV. korcsoport, általános iskolások, 2002 és 2005 között születettek) mérkőzhetnek meg ötkarikás felkészültségükben. A fair play, az Agenda 2020, a Magyar Antidopping Csoport és a magyar paralimpiai bajnokok kérdéseihez kapcsolódó segédanyagok a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján is elérhetőek.
![]()
A 2018-as pjongcsangi téli olimpia szervező bizottsága együttműködési megállapodást kötött Dél-Korea oktatási minisztériumával, amelynek keretében a téli sportok és az olimpiai eszmék bekerülnek a tananyagba.
%20és%20Mendelényiné%20Ágoston%20Judit%20Fülöp%20Mihály_mtipetrovitslaszlo.jpg)
Egykori vívótársak, családtagok, barátok, a MOB és a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) képviselőinek jelenlétében október 17-én a Farkasréti temetőben felszentelték a '64-es olimpia vívóbajnokának, dr. Mendelényiné Ágoston Juditnak (1937 – 2013) a sírkövét, mely olyan, mint a bajnok volt, nem hivalkodó, de nagyon kifejező. Motívumai hűen fejezik ki a könyv- és olvasásszeretetét, a tokiói bajnoki címét.