
Elkezdődött az akkreditációs folyamat a közvetítési joggal nem rendelkező (ENR) televíziók és rádióállomások számára a XXIII. Téli Olimpiai Játékokra, melyet a dél-koreai Pjongcsangban rendeznek 2018. február 9. és 25. között.
![]()
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén vett részt és beszélt a sport értékteremtő erejéről Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke Strasbourgban.

A Sport1 Televízió adásában kedden ismét jelentkezik a MOB utánpótlás-magazinja, A sport mindenkié. A műsor többek közt a Magyar Olaimpiai Bajnokok Klubjának összejöveteléről is beszámol; az eseményen iktatták be Csipes Tamarát, Hosszú Katinkát és Szász Emesét, akik méltán lehetnek a magyar fiatalok példaképei. Példaképek nélkül pedig nem lehetne utánpótlássport, aligha lehetne tömegbázist építeni. A műsorban megszólal többek közt Jászapáti Petra ifjúsági olimpiai ezüstérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó, Szabó Bence olimpiai bajnok vívó, az ORV-győztes női utánpótlás kézilabda-válogatott tagjai, valamint egy budaörsi futóverseny több résztvevője is.

Borkai Zsolt vezetésével ülést tart szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége.
Egy olimpia rendezését csak stabil, két-három százalékos gazdasági növekedéssel lehet vállalni, a magyar gazdaság jelenlegi helyzete pedig megfelel ennek a követelménynek - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.
Budapesten tartotta elnökválasztó közgyűlését és éves díjátadó gáláját a Nemzetközi Fair Play Bizottság.
Újabb magyar sportdiplomáciai siker: dr. Kamuti Jenőt újraválasztották a Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) élére, így újabb négy évig ő lesz a szervezet elnöke.

A 2024-es budapesti olimpiai pályázati bizottság nemzetközi sportági szövetségekkel egyezetett a fővárosban, jó kapcsolatokat kiépítve.

A honi vízilabdasportban újabb tisztséget tölt be az olimpiai bajnok vízilabdázó Vári Attila, aki a jövőben a magyar vízilabdaklubokat tömörítő liga elnöki posztját is betölti - tájékoztat hírlevelében a 2017-es FINA vizes világbajnokság szervezőirodájának hírlevele.

Budapest rendezi 2017-ben a szkander-világbajnokságot, az erről szóló megállapodást pénteken sajtótájékoztató keretében írta alá Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség (MSSZ) és Aszen Hadzsitodorov, a Szkander Világszövetség elnöke. Ott volt Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is.