
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szabó Tünde sportért felelős államtitkár társaságában pénteken kitüntette a Rio de Janeiró-i olimpián és paralimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókat és edzőiket. Összesen 144-en kaptak elismerést, a sportolók közül ezúttal a 4-8. helyezetteket jutalmazták. A miniszter beszédében kitért rá, hogy az olimpiai és paralimpiai sikerek, az azokat elérő sportolók egyesítik a nemzetet.

Szeptember 21-én végső búcsút vettek Csik Katalintól, az 1936-os berlini olimpia úszóbajnoka, Csik Ferenc leányától, aki teljes odaadással ápolta édesapja emlékét, és aktívan részt vett a magyar olimpiai mozgalomban. Csik Katalin 72 évet élt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach segítő kezet nyújt a Fancy Bears nevezetű hekkercsoport elleni küzdelemben – mondta a sportvezető az insidethegames.biz-nek.

Az alig több mint 500 nap múlva kezdődő, 2018-as téli olimpia helyszínére, Pjongcsangba utazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach. A német sportdiplomata a „terepszemle” mellett ázsiai sportminiszterekkel is találkozik.

Szeptember 24-én, szombaton 10 órától Gödöllőn rendezi a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága a Magyar Olimpiai Akadémiával közösen az Olimpiai és Sport Témájú Gyűjtők XVIII. Nemzetközi Találkozóját. Az eseményre a magyarokkal együtt kilenc ország gyűjtőit várják a szervezők. A Gödöllői Hajós Alfréd Általános Iskola Sportcsarnoka várhatóan több mint 75 kiállítói asztalnak fog helyt adni.

Szeptember 22-én lenne 110 esztendős az olimpiai bajnok és ezüstérmes birkózó, Zombori Ödön, aki három olimpiáról tért haza pontszerzőként. Kötött- és szabadfogásban is sikeres volt.

A riói olimpia bronzérmes magyar úszójának, Kapás Boglárkának hetek óta programoktól „zajos” a naptára. Jó értelemben. Rövid erdélyi pihenő után eseményről eseményre hívják, interjút ad, aláírást osztogat. Hétvégén a XIX. Budapesti Nagy Sportágválasztón vett részt közönségtalálkozón, ahol a kezdetekről, Rióról és a jövőjéről is beszélt. Elárulta, miért nem volt szüksége sportágválasztóra, és beszélt arról is, melyik úszószámban próbálná ki magát a számára Rióban sikert hozó 800 gyors mellett. Közben a 2017-es FINA vizes világbajnokság tiszteletbeli önkénteseként is bemutatkozott...

A kertvárosi Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör az idei őszt – és a jövő év első hónapjait is – a riói sikerek ismételt átélésére szánta. A tervek szerint hónapról hónapra olyan sportolókat, edzőket és szakvezetőket hívnának meg az Erzsébetligeti Színházba, akik augusztusi olimpián sikerrel szerepeltek. A sorozat első állomása a szeptember 20-i rendezvény volt, melynek díszvendégei a Rióban első olimpiai bajnoki címünket nyerő Szász Emese és edzője, Kulcsár Győző voltak.
A kormány egyetért a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázathoz csatolandó garancialevél tartalmával, és felhatalmazza Magyarország miniszterelnökét annak aláírására - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.

Róma idén nyáron megválasztott főpolgármestere, Virginia Raggi bejelentette, hogy nem támogatja a város kandidálását a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére, és ezt csütörtökön a városi tanács is megszavazta – így három település van még versenyben. Város támogatása nélkül még nem rendeztek ötkarikás játékokat. Budapestnek két vetélytársa maradt: Los Angeles és Párizs.