A korábbi első alelnököt, az orosz Oleg Matytsint választotta első emberének a Nemzetközi Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (FISU) Lausanne-ban tartott közgyűlése. A több mint hatszázfős eseményen részt vett Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is. A FISU 34. közgyűlésén a 170 tagországból 128 képviseltette magát.
A brüsszeli székhelyű European Capitals of Sport Association (ACES), azaz Európai Sport Fővárosai Bizottság honlapján tette közzé, hogy Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfővárosa. A címre a Fővárosi Önkormányzat pályázott.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság hétfőn honlapján tette közzé, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi első emberének, a korrupciós gyanúba keveredett szenegáli Lamine Diacknak a NOB Etikai Bizottsága felfüggesztette tiszteletbeli NOB-tagságát, aki ellen a francia hatóságok korrupció és pénzmosás gyanújával folytatnak nyomozást a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) feljelentése nyomán.
November 20-án a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára a háromszoros olimpiai bajnok vívót, dr. Fenyvesi Csabát. Az orvos-párbajtőrvívó november 3-án, súlyos betegségben, életének 72. évében hunyt el Budapesten.
Az Olimpiai Bajnokok Klubja a Magyar Csapat és a MOB arany fokozatú támogatója, a Hunguest Hotels jóvoltából ismét pihenési lehetőséget szervezett az idősebb olimpiai bajnokok számára. Tokió kétszeres tőrvívóbajnoka, a Nemzet Sportolója, Rejtő Ildikó társaival vasárnap utazott el néhány napra Tapolcára, a Pelion szállodába.
A MOB is csatlaokozott az Egészségügyi Világszervezet, a WHO Európai Egészséges Városok programjához: a hazai szövetség szimpóziumán dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes a sportról, mint a prevenció egyik lehetőségéről tartott előadást.

Tovább sűrűsödik a hazai nemzetközi versenynaptár: 2017-ben Magyarországon rendezik a junior öttusázók világbajnokságát. A székesfehérvári rendezésről a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) hétvégi, 67. kongresszusán döntöttek Tajvanban. Az olimpiai bajnok öttusázó Fábián László bízik a ketős sikerben...

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) Szocsiban zajló kongresszusán Magyarország nyerte el a 2018-as női U20-as világbajnokság rendezési jogát – közölte honlapján a hazai szövetség. Az IHF eseményéről, valamint a ’14-es téli olimpia helyszínéről – a játékok után nem egészen két év elteltével – a delegáció tagjaként résztvevő Fábián László, a MOB sportigazgatója adott tájékoztatást.
November 9-én újra jelentkezik az M4 sportcsatornán az Út Rióba sportmagazin. Az olimpiai műsor 15. adásában a vívásé, az öttusáé, a maratoni futásé és a triatloné lesz a főszerep.

Szombaton Dubaiban az utolsó versenynappal befejeződött a 2015-ös világkupa-sorozata. Az utolsó állomáson Hosszú Katinka két számban is javított eddigi legjobb olimpiai A szintes idején. 100 méter gyorson 53.79-es, míg 200 gyorson 1:55.4-es idővel ért a célba.