Vasárnap ünnepli 75. születésnapját a négyszeres olimpiai bajnok vívó, edző, sportvezető, a Nemzet Sportolója, a Prima Primissima-díjas Kulcsár Győző. A magyar párbajtőrvívás úttöröjét bajnoktársak, sportvezetők, tanítványok is köszöntik.
Október 24-én, szombaton indul a II. Országfutás, melynek lényege, hogy bárki, aki ingyenesen regisztrál, a futás napján bármikor lefuthat vagy gyalogolhat minimum 5 kilométert, ott, ahol épp tartózkodik. Nincs szükség utazásra, nincs szükség nevezési díjra, ugyanakkor mégis egy közösséghez tartozónak érezheti magát a nevező. A cél, hogy gyűjtsük a kilométereket, minél többször végigfussunk az országon (a határ hossza 2246 km). Az Országfutáshoz olimpikonok is csatlakoznak.
TAO-s beruházásnak köszönhetően újabb bővített létesítményt adtak át - ezúttal Gyulán, ahol az egyik városi sporttelep öltözője és lelátója lett felújítva és kibővítve, ami a helyi utánpótlásnak, a diákoknak, egyben a sportiskolásoknak is kedvezőbb sportolási lehetőségeket kínál. Az ünnepségen részt vett a MOB főtitkára, Szabó Bence is.
Konkrét sportdiplomáciai sikert is hozott a szabadidősport világszervezet, a TAFISA Budapesten csütörtöktől szombatig rendezett kongresszusa, amelyen 76 ország mintegy 400 képviselője vett részt. A Pesti Vigadóban lebonyolított eseményen Czene Attilát, a házigazda Magyar Szabadidősport Szövetség elnökét, a MOB szabadidősportért felelős alenökét beválasztották a világszervezet elnökségébe.
A Magyar Kajak-kenu Szövetség vezetése sajtóreggelin adott tájékoztatást a válogatott jövő évi programjáról, a válogatási rendszerről és a célkitűzésekről a Royal Szamss Kávézóba. Storcz Botondék a mob-hu-nak azt is kifejtették, a férfi kajakosoktól további kvalifikációt várnak Rióra, ahol összesen hat érem ebből legalább két arany megnyerése a cél a válogatottól.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, az Olimpiai Védnöki Testület tagja Baráth Etele is tartott előadást a szabadidősport világszervezet, a TAFISA Budapesten zajló kongresszusán. A magyar sikersportág vezetője elárulta: évente felülvizsgálják, miként lehet a versenysportot és a szabadidősportot úgy összehangolni, hogy azok erősítsék egymást.
A Fővárosi Önkormányzat pályázatot nyújtott be, hogy Budapest 2019-ben elnyerhesse az Európa Sportfővárosa címet. "Ez a pályázat segít Budapest 2024-es olimpiai pályázatának, médiafigyelmet irányít a fővárosra, és az egész éves aktivitás révén hasznos tapasztalatokra tehetünk szert" - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes (a képen Gian Francesco Lupattellivel, a European Capitals of Sport Association, azaz Európai Sport Fővárosai Bizottság - ACES elnökével).
Ünnepélyes keretek között adták át az új mátyásföldi vívó- és birkózócsarnokot október 15-én. A létesítmény a magyar kormány 100 milliós, a Magyar Vívó Szövetség 50 milliós és az önkormányzat önrészéből valósult meg. Az új terem sajátossága, hogy a birkózás és a vívás mellett a szumónak is helyet biztosít.
Népes FINA-delegáció, összesen 16 fő látogat Budapestre, hogy hétfőtől szerdáig megvitassa a 2017. évi FINA-világbajnokság előkészítésének aktuális kérdéseit az újonnan felállt, Seszták Miklós elnök és Gyárfás Tamás társelnök vezette szervező-bizottsággal és annak tagjaival.
Megemlékezést tartott a MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottsága a Magyar Olimpiai Akadémiával karöltve Berczelly Tibor háromszoros olimpiai bajnok vívó halálának 25. évfordulója alkalmából a bajnok Farkasréti temetőben található sírjánál október 15-én.