Thomas Bach, a NOB elnöke az ENSZ New-Yorki székházában tartott hétvégi beszédében nagyrabecsülését fejezte ki, amiért a világszervezet a sportot kiemelten fontosnak tartja a 2015. évet követő fejlesztési terveiben.
Vasárnap a 42. Berlin maratonon Simona Staciu és Csere Gáspár megfutotta a riói olimpia részvételi szintjét. A hírt a mob.hu-nak Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára erősítette meg.
Áder János köztársasági elnök találkozott Thomas Bach-hal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével az ENSZ New York-i székházában szeptember 26-án. Az államfő előző nap részt vett a világszervezet fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján. Az ENSZ kongresszusán a német sportdiplomata beszédet is mondott.

Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága, tradicionálisan szeptember utolsó szombatján a Nemzetközi Olimpiai és Sport Témájú Gyűjtők Találkozóját. Sorozatban harmadik alkalommal Gödöllő adott otthont a rendezvénynek.
"Több kvótát terveztünk ennek az évnek a végére, és eredményességben is jobbat terveztünk, de a két kvótával elégedettek vagyunk, a továbbiaktól pedig rövid differenciákkal csúsztunk le" - tekintett vissza Pálvölgyi Miklós, az öttusázók szövetségi kapitánya a MOB sportági konzultációját követő nyilatkozatában. A MOB Kiemelt Edző Programjának szakembere a jövőt illetően optimista.
A Csanádi Baráti Kör tagjai a közelmúltban elhunyt egykori tagtársukra, az olimpiai érmes kajakosra, Mészáros Györgyre (a korábbi fotón balra) emlékeztek vendégük, Szőllősi Imre (jobbra) segítségével. A római ötkarikás játékok ezüstérmese, a sportág első világbajnoka szeptember 14-én 82 éves korában hunyt el.
"Az olimpiai ciklusra a tervünk három-hat kvóta volt, most tartunk ötnél, és van még hátra februárban egy tízméteres Európa-bajnokság, ami kvótaszerző verseny. Akár a maximális célokat is elérhetjük" - hangsúlyozta a mob.hu-nak Győrik Csaba, a sportlövők szövetségi kapitánya a MOB-ban tartott sportági konzultációt követően.
Az iskola névadójára, az 1948-as londoni ötkarikás játékok kalapácsvető bajnokára emlékeztek a zuglói Németh Imre Általános Iskolában.
Borkai Zsolt vezetésével szeptember 29-én, kedden tartja következő ülését a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége.
A XI. Arrabona Futófesztivál alkalmával szeptember 26-án Győrben lehet újabb 5próba Rióba-pontokat gyűjteni - ezúttal a 6 kilométeres futás teljesítése szolgálhat értékes pontokkal...