Végső búcsút vettek Kiss Ferenc olimpiai bronzérmes birkózótól, mesteredzőtől a Fiumei úti Sírkertben szeptember 22-én. A háromszoros ötkarikás résztvevő 73. évesen, hosszan tartó betegség után hunyt el szeptember 7-én.
Szerdán ünnepli 102. születésnapját a '36-os berlini olimpia győztes vízilabdacsapatának tagja, Tarics Sándor. A világ legidősebb, San Franciscóban élő ötkarikás bajnokával az alkalomból Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója készített telefoninterjút. A bajnoktársak nevében dr. Nébald György köszöntötte az ünnepeltet.
Remek augusztusi teljesítményével az Érdi Úszó Sport Kft. nyerte el a Decathlon, a Magyar Olimpiai Bizottság és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A százezer forintos közönségdíjat nagyszerű hajrával a tiszaújvárosi TVK-Mali Triatlon Klub gyűjtötte be.
A pjongcsangi, 2018-as téli olimpia szervezőbizottságának elnöke, Cso Jang-ho, valamint a NOB koordinációs bizottságának elnöke, Gunilla Lindberg jelenlétében, kedden ünnepélyesen letették a dél-koreai játékok olimpiai falujának alapkövét.
Norvégia kulturális minisztere, valamint a skandináv ország sportkonföderációjának elnöke jelenlétében, ünnepélyes keretek között adták át a közelmúltban a 2016-os Ifjúsági Téli Olimpiai Játékok sportolói faluját Lillehammerben. Az elmúlt hetekben több mint 300 helyi diák költözött az ötkarikás lakókomplexumba, hogy azokat a játékok kezdetéig, jövő februárig teszteljék - számol be róla az esemény hivatalos honlapja.
Szinte napra pontosan - 2000. szeptember 21. - 15 évvel olimpiai győzelme után Kovács Ágnes - akit 2014-ben a vizes sportokat tömörítő nemzetközi hírességek csarnokába iktattak be - újabb megtiszteltetésben részesülhetett. Ezúttal korábbi tanulmányainak színhelyén, az Arizona Állami Egyetem halhatatlanjai közé választják be - számolt be Sydney bajnoka a közösségi oldalán
Az első napon több mint 140 oktatási intézményből 9125 gyermek érkezett a Merkapt Sportközpontba, a látogatói létszám a sportági képviselőkkel és a 14 órától érkező egyéni látogatókkal, több mint 11 000 főre bővült. Másnap a családok, egyéni látogatók napján is hasonló érdeklődés övezte a XVII. Budapesti Nagy Sportágválasztót, így a két nap alatt már 22 000 fölé kúszott a résztvevők száma. A MOB programdömpinggel készült...
Szeptember 16-án nyilvánosságra hozta a NOB a 2024-es olimpia megrendezésére pályázó városok hivatalos listáját. Elindult egy kétéves pályázati folyamat, melyben a Magyar Kormány, Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság "kéz a kézben" dolgozik együtt - erről beszélt dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója hétfő este az M4 sportcsatorna Sport7fő című adásában.
Nem csak a jövő évi riói olimpia, hanem a 2017-es budapesti és balatonfüredi vízes világbajnokság is nemzetközileg is kiemelkedő, "csúcseseményt" jelent a magyar úszósport számára - hangsúlyozták a MOB és a Magyar Úszó Szövetség képviselői a két szervezet közötti hétfői konzultáción.
Szeptember 22-én, kedden délután negyed egytől ismét jelentkezik A sport mindenkié, a MOB utánpótlás-magazinja a Sport1 Televízió műsorán. A témák közt sportágválasztó, tenisz, lovassport, jégkorong és olimpiarendezés is szerepel. Ezúttal Lipcsei Betta kalauzol műsorvezetőként.