Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
A Statisztika statisztikája" />

Áprilisi remeklésüknek köszönhetően a Statisztika PSC asztaliteniszezői nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségszavazáson is a csak leányokkal foglalkoztató pingpongműhely bizonyult a legjobbnak, és szerezte meg a százezer forintos utalványt.
Olimpiai bajnokok a szegedi világkupán" />

Szeged ismét kajak-kenu világkupának ad otthont, ahol 10-10 férfi és női, továbbá 2 mixed számban rendeznek futamokat. Az olimpia programja Rióhoz képest a 2020-as tokiói olimpián változik. Két női kenus szám, a C-1 200m, C-2 500m bekerül a programba. A szegedi regattán ennek megfelelően mammutmezőny áll rajthoz ezekben a számokban.
Aján Tamás újra indul a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáért" />

Aján Tamás - a NOB tiszteletbeli -, egyben a MOB elnökségének tagja - újra indul a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöki posztjáért, mert meggyőződése, hogy még sokat tud tenni a sportágért.
Elhunyt Széles Sándor úszóedző" />

Hatvanegy esztendős korában elhunyt Széles Sándor mesteredző, több világklasszis, olimpiai, világ- és Európa-bajnok felkészítője. A Kiemelt Edző Program egykori mesteredzőjének munkásságát korábban a MOB is több alkalommal díjjal ismerte el.
A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület minden évben koszorúzással emlékezik névadója Farkasréti temetőben lévő sírjánál. Az 1956. május 20-án elhunyt úszó olimpiai bajnok előtt a szombathelyi hagyományőrzőkkel együtt tisztelgett az MTK sportegyesület és a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör is.
Pars Krisztián: A magyar EYOF-indulóknak nagy lehetőség, hogy hazai pályán versenyezhetnek" />

Pars Krisztián sérüléséből felépülve szeretne újra nyolcvan méter fölöttieket dobni. A 2012-es londoni olimpia kalapácsvető bajnoka - aki a győri EYOF egyik nagykövete - az MTI-nek elmondta, a megműtött lovaglóizma a tervezettnél hosszabb idő alatt jött rendbe, fél évet tett ki a regenerálódás, így egy-másfél hónappal megcsúszott a felkészülése. A bajnok Rómában az EYOF-ról is beszélt.
A hétvégén az aranyérmeket a kajak-kenusok, a tornászok és a judósok szállították" />

A hétvégén négy olimpiai sportágban világkupa illetve Grand Slam-versenyen indultak sportolóink. A kajak-kenusok, a férfi kardvívók, a tornászok és a judósok is több éremmel tértek haza a viadalokról.
A MOB főtitkára is díjat adott át a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon" />

Vasárnap a finálékkal és a gálával zárult a budapesti 33. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokság. A szombati kombinált csapatverseny után a vasárnapi szerenkénti döntőket is az oroszok nyerték és a junior együttes kéziszercsapatok mezőnyében is ők végeztek az élen.
Kulcsár Krisztián: „Minden tőlünk telhető segítséget megadunk az úszószövetségnek!” " />
A Magyar Úszó Szövetség vasárnapi közgyűlésén Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte az úszótársadalmat. A sportvezető felszólalásában kifejtette: a MOB szerepe ugyan megváltozott, feladata marad továbbra is a szakmai javaslattétel, a programok alakítása, az ellenőrzés és az elfogadás – amihez továbbra is a partneri viszony fenntartására van szükség. Az eseményen részt vett Fábián László főtitkár is.
„A strandröplabda jelentheti a kiugrást az olimpia szempontjából"" />
Közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Magyar Röplabda Szövetség. Az eseményen részt vett és köszöntötte a jelenlévőket Fábián László, a MOB főtitkára is, aki a közgyűlés után elmondta, nagy lehetősége lehet a sportágnak a tao, illetve olimpia szempontjából a strandröplabda jelentheti a kiugrás lehetőségét. Ott leszünk az EYOF-on is - tette hozzá a sportvezető.