Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Vízilabdázóink közelebb kerültek a riói kvótához" />
A női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó találkozóján a második helyért mérkőzött az oroszokkal Belgrádban. A találkozó nagy részében biztosan vezetett a magyar együttes.
Marosi Ádámnak már az olimpia előtt is mindent bele kell adnia" />
Egyedül Marosi Ádámnak köszönhető, hogy a 2008-ban Pekingben érem nélkül maradt magyar öttusasport nem járt hasonlóképpen Londonban. Idén merőben más a helyzet: a 2012-ben bronzérmes Honvéd-sportolónak a riói olimpia évében keménynek ígérkező üldözőversenyt kell vívnia, hogy kvótához juthasson. Versenyről versenyre vándorolva, világranglista-pontokra vadászva remélhetőleg májusban juthat el odáig, hogy már „csak” az olimpiai csúcsforma kialakításával kelljen foglalkoznia. A „Riói járatot” még elérni igyekvő ötszörös világ- és Európa-bajnok ennek ellenére is biztos abban, hogy céljának megvalósításában ezúttal semmi sem akadályozhatja meg. Még az sem, hogy az olimpia időszakában már 32 esztendősen nem a fiatalok lendülete viheti majd előre, illetve felfelé, legalább a dobogó harmadik fokára.
Mohamed Aida és Knapek Edina továbbra is kvótás helyen áll tőrvívásban" />
A vívók olimpiai kvalifikációs pontgyűjtése a lengyelországi Gdanskban folytatódott. A női tőr világkupaversenyen Mohamed Aida egészen a legjobb nyolcig menetelt, s szerzett igen értékes pontokat.
A hétvégi, törökországi európai olimpiai kvalifikációs torna volt az utolsó lehetősége azoknak a taekwondósoknak, akik a riói játékokra vágytak, de a világranglistán eddig még nem szereztek kvótát. Így volt ezzel a 2014-ben Eb-bronzig jutó, 49 kg-os Gonda Ivett és a tavalyi vb-n harmadik, 57 kg-os Kotsis Edina is. Ahhoz, hogy repülőjegyhez jussanak, a döntőig kellett menetelniük. Vasárnap rendezték mindkét súlycsoport küzdelmeit Isztambulban, ahol egyik magyar versenyzőnek sem sikerült a bravúr. A versenyt követően Gonda Ivett bejelentette visszavonulását.
Miklós Edit: Legyen az ifi olimpia szép belépő a felnőtt olimpiára!" />
Miklós Edit, a magyar alpesi sísport kiemelkedő egyénisége decemberben Kanadában kezdte a 2015-2016-os versenyidényt. Fő száma a lesiklás, de egyre több Szuper G-versenyen is rajthoz áll. Az olimpiai 7. helyezett sportoló néhány napig Magyarországon tartózkodott - többek közt díjazták az Év sportolója-gálán -, járt a MOB-székházban, interjút adott a mob.h-nak, és természetesen az ifjúsági olimpiára készülő fiataloknak is üzent...
Babos Tímea - A jövő Grand Slam-bajnoka" />
Ő az első magyar teniszező, aki kétszer játszott már döntőt Wimbledonban. Még mindig csak 22 éves. Sorozatban negyedszer végzett a top 100-ban az egyéni világranglistán, párosban már jegyezték a 8. helyen. Soha nem keresett magyar játékos egy szezonban annyi pénzt, mint ő 2015-ben. Imádja a teniszt, de a képmutató, barátságtalan teniszvilág nem az otthona. Úgy érzi akár egyéniben is nyerhet Grand Slamet, párosban csak idő kérdése, mikor ér a csúcsra. Szeptemberben, a US Open második hetében beszélgettünk, Flushing Meadows-ban. Az interjú Siklós Erik tollából, a Sport 2015 évkönyvben jelent meg. A téma kiváló ráhangolódás lehet az éppen aktuális Austral Open-re is...
"Legyetek önfejűek, mert ez visz előre, én ebben hiszek"" />
"Legyetek önfejűek, mert ez visz előre, én ebben hiszek" - ezt vallja a világbajnoki ezüstérmes Homonnai Luca, kinek pályafutása valójában egy törökországi raftingtúrán kezdődött el. Az ifi olimpiai érmes kajakos mindig is fiúkkal és idősebbekkel edzett, mivel tudta, ez a legjobb ösztönző módszer a fejlődéséhez.
Kétszeres túljelentkezésre számítanak a 2017-es FINA VB önkéntes programjának vezetői" />
Legkevesebb 3500 lelkes önkéntes valóban önzetlen és kitartó munkavállalására lesz szükség a 2017-es a budapesti és balatonfüredi székhelyű FINA világbajnokságon, amelyre nem csupán az aktív sportolókat várják, hanem a már visszavonult, de még edzésben maradt versenyzőket és játékosokat, a Masters VB indulóit. Dr. Sós Csaba, az önkéntesek szervezésében és felkészítésében központi szerepet játszó Testnevelési Egyetem tanszékvezetője, egyben a Magyar Úszó Szövetség alelnöke minimum kétszeres túljelentkezésre számít, és ezt a jóslatát a Telekom Sporthír Szolgálatnak adott nyilatkozatában a következőkkel indokolta.
God Save the Queen" />
Alighanem a XV. Atlétikai Világbajnokság legfontosabb „versenye” már a megnyitóünnepség előtt lezajlott. Hiszen a sportág szempontjából valószínűleg minden egyes kiosztandó aranyéremnél fontosabb volt, hogy ki irányíthatja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget az elkövetkező években. Hogy mennyire fontos volt maga az elnökválasztás, azt már az is jól jelzi, hogy két nehézsúlyú jelölt állt csatasorba: Szergej Bubka és Lord Sebastian Coe. Utóbbi a londoni olimpia szervezőbizottságának elnökeként egyszer már bizonyította, hogy képes különösen nehéz feladatok elsőrangú megoldására, és ez a pedigré elég volt ahhoz, hogy néhány szavazattal legyőzze az egykori rúdugró világcsúcstartót. Pedig a hagyományos atléta nemzetek szinte kivétel nélkül őt támogatták… Szabó Gábor, Sport 2015 évkönyvben megjelent írását olvashatják.
Hétvégén olimpia kvótákért küzdenek tekwondósaink" />
Csütörtök reggel elutazott Isztambulba Patakfalvi Miklós elnök vezetésével a Tóth Balázs szövetségi kapitány és Kotsis Edina (57 kg) alkotta magyar teakwondoküldöttség az európai olimpiai kvalifikációs versenyre. Gonda Ivett (49 kg) Kanadából utazik a kvótaszerző eseményre.