Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
November 30-án búcsúznak Várhidi Páltól" />
A Megyeri úti temetőben november 30-án délután búcsúznak a '60-as római olimpia bronzérmes labdarúgójától, Várhidi Páltól. Az Újpest egykori védője, az Aranycsapat tartalék játékosa életének 85. évében, november 12-én hunyt el.
A Janet Evans-re emlékeztető Kapás Boglárka már 22 évesen is a Jövő Bajnokainak példaképe " />
Kapás Boglárka a tőle megszokott szerénységgel soha nem sorolja magát a magyar úszósport jelenleg is versenyző szupernagyságai közé, arra viszont nagyon büszke lehet, hogy már 22 évesen is a példaképüknek tekintik őt a jövő bajnokai, a sportág átfogó utánpótlásgondozó programjának nála is ifjabb reménységei. Elismertségét az eredményei mellett a kitartásának, a céltudatosságának és a „talpra állási képességének” is köszönheti.
Majoros István is besegít a birkózók olimpiai felkészülésébe" />
December elsejétől Athén olimpiai bajnok birkózója, Majoros István besegít a kötöttfogású birkózók riói felkészülésébe. Ezt korábban Sike András kapitány is jelezte a mob-hu-n megjelent cikkben, most maga az érintett a Kossuth Rádióban és Farkas Tibor főtitkár is megerősítette.
Babos Timea WTA-tornagyőzelem után a Papp László Arénában lép pályára" />
A női világranglista (WTA) 70. helyén álló Babos Timea a hétvégén megnyerte a 125 ezer dollár összdíjazású WTA-teniszversenyt, ezzel értékes pontokat szerzett a világranglistán, ami alapján majd kvalifikálhatják magukat a játékosok a riói olimpiára.
Szabó Bence, a MOB főtitkára és dr. Bodnár András, a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának elnöke is felköszöntötte 75. születésnapja alkalmából a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívót, a Nemzet Sportolóját, Kulcsár Győzőt. (A három olimpiai bajnok összesen 14 ötkarikás érmet nyert - ennek a fele arany!)
2017-ben újabb világverseny Magyarországon - olimpiai számban rendezünk vitorlás vb-t" />
Az új-zélandi Aucklandban szavaztak hétvégén a 2017-es Finndingi világbajnokság házigazdájáról, ahol eldődt: Magyarország, szűkebben a balatonfüredi Spartacus Vitorlás Egylet rendezheti az olimpiai hajóosztály vb-jét. Ezzel tovább gyarapodott a 2017-es hazai rendezésű világversenyek sora: két év múlva a vitorlás vb mellett FINA vízes vb-nek, judo vb-nek és Győrben EYOF-nak is házigazdái lehetünk.
Az olimpiai bajnok Vári Attilát bízták meg az „öregfiúk” világbajnokságának megszervezésével" />
Megtisztelő feladatnak, sportvezetői pályafutása egyik legfontosabb mozzanatának tekinti a 2017-es FINA világbajnokság Masters eseménysorozatának megszervezését Vári Attila, a 2000-es és a 2004- es olimpiai játékok aranyérmese, akit a Sydneyben megrendezett ötkarikás versenyek esztendejében az év magyar vízilabdázójának választottak meg.
Plagányi Zsolt szerint gyógyult könyökkel Cseh László mindent vihet Netanyában" />
„Ha a gyógyulás folyama úgy folytatódik, ahogy a múlt szombattól egészen mostanáig, szép kis éremtermés jöhet össze Lacinak Netanyában, a december 2-án kezdődő rövid pályás Európa-bajnokságon” – nyilatkozta a Telekom Sporthír Szolgálatnak Plagányi Zsolt, a tíz év után idén ismét „nagymedencés” világbajnokságot nyert Cseh László edzője. – Még azt is megkockáztatom, hogy „kazanyi” motivációval és összpontosítással mindent vihet, de a négy számából kettőt vagy hármat biztosan megnyerhet.”
Kulifai Tamás: Szeretnék minél tovább kajakozni, meg hát szeretnék még olimpiát nyerni. Ez a végcél!" />
Kulifai Tamás négy kiló izmot pakolt magára, aminek a hajó megindításánál is fontos szerepe van. Eltitkolt gerincsérüléssel lett ötödik a torna világbajnokságon Hidvégi Vid, ez óriási lendületet ad a pótkvalifikációhoz. Csoknyai László gyerekként küzdeni szeretett legjobban. Azóta a hitet is megszerezve harcol a riói kvalifikációért. Edző- és klubváltás után a futóból lett gyalogló Madarász Viktória maradandó eredménnyel készül az ötkarikás játékokra
Risztov Éva mellúszásban is érmes!" />
Ismét a hazai sztárok sorát vonultatta fel az egyetemi úszóbajnokság: a felsőoktatásban tanuló megannyi klasszis is rajthoz állt a népligeti uszodában, többek között Risztov Éva, Kapás Boglárka, Verrasztó Evelyn és Takács Krisztián is.