Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Dunai Antal: Jó úton a magyar football, ott lehetünk akár Tokióban!" />
Sporttörténelmet írt a magyar labdarúgó-válogatott azzal, hogy kijutott a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra. A magyar csapat utoljára '72-ben vett részt kontinensviadalon, akkor a "nemzeti 11" negyedik lett 16 együttes között. Dunai Antal is tagja volt a csapatnak, az olimpiai bajnok labdarúgó a vasánapi győzelem után úgy fogalmazott: "Nagy dolog, amit a mostani csapat véghez vitt, ismét tudnak rólunk, ott vagyunk Európa legjobb 24 együttese között. Jó úton a magyar football, ott lehetünk akár Tokióban is. Optimista vagyok, 2020-ban még a dobogót sem látnám kizártnak!"
Egyre közelebb a riói kvótához a férfi párbajtőrcsapat" />
A vívóknál hétvégén Tallinnban és Nanjingban rendeztek olimpiai kvalifikációs világkupaviadalt. Az egyéni küzdelmek során Boczkó Gábor és Szász Emese, továbbá a férfi párbajtőr-válogatott egyaránt az ötödik helyen végzett. Férfi párbajtőrcsapatunk számára elérhető közelségben van az olimpiai részvétel lehetősége!
Olimpiai érmes úszók és kiemelt edzők is bekerültek a Magyar Hírességek Csarnokába" />
A harmadik beiktatási ünnepséget tartották Százhalombattán, ahol újabb hat nagyság került be a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába: Gyarmati Andrea, Güttler Károly, Novák Ilonka, Tumpek György, Verrasztó Zoltán, valamint a mesterek közül Széles Sándor. Verrasztó és Széles tagja a MOB Kiemelt Edző Programjának.
Tóth Krisztián: A köztes időt szeretném átaludni!" />
Az Út Rióba című magazinműsor 16. adásában Pauman Dániel felidézi az olimpiai ezüstérem megszerzése előtti és utáni pillanatokat, valamint, megtudjuk ki a legnagyobb drukkere. Kiderül, Tóth Krisztián miért nem indulhatott a londoni ötkarikás játékokon, és hogy most miben érzi az erősségét. Kormos Villő új ugrással, de a régi elszántsággal készül 10 méteren, harmadik, egyben utolsó olimpiájára. Juhász Zsolt elárulja ha nem kerékpárját tekeri, akkor mivel is foglalkozik legszívesebben.
80 éves az olimpiai bajnok vívó, mesteredző Pézsa Tibor" />
November 15-én ünnepli 80. születésnapját Pézsa Tibor olimpiai és világbajok, Universiadé-győztes magyar vívó, sportvezető, mesteredző, az egyik legeredményesebb hazai kardozó, aki ma is aktív: akadémiát vezet és a női kardválogatott vezetőedzője. "Pézsa Tibor a klasszikus magyar technika híve, nála nincs pardon!" - mondta róla Szabó Bence olimpiai bajnok kardvívó, a MOB főtitkára.
Magyarország hamarosan újra világversenyt rendez: március 14. és 20. között Debrecenben rendezik a junior műkorcsolya és jégtánc világbajnokságot. Kósa Lajos, a hazai szövetség (MOKSZ) elnöke - a város korábbi polgármestere - az esemény felvezető sajtótájékoztatóján elmondta, a világbajnokságra 47 ország 212 versenyzőjét nevezték, s ezek a számok rekordot jelentenek a junior vb-k történetében.
Találkozás edzőlegendákkal - hétfőn Storcz Botond a vendég" />
Hétfőn folytatódik a Magyar Edzők Társaságának Találkozás edzőlegendákkal elnevezéső programsorozata. November 16-án a háromszoros olimpiai bajnok, a magyar kajak-kenu-válogatott szövetségi edzője, a MOB Kiemelt Edző Programjának szakembere, Storcz Botond lesz a vendég.
Várhidi Pálnál Szusza Ferenc volt a legelső!" />
A november 12-én, hosszú, súlyos betegséget követően elhunyt Várhidi Pállal (b4) a jochapress.hu-nak speciális kapcsolata volt. A szerző egyéni hangvételű írással búcsúzik a római olimpia bronzérmes labdarúgójától.
Hatvan esztendeje hunyt el Hajós Alfréd, a magyar delfin" />
A Magyar Labdarúgó-szövetség 1905. június 10-én ünnepi vacsora keretében utólag adta át az addigi válogatottságért járó bordó bársonysapkát az arra érdemeseknek. Hajós Alfrédnak két válogatottságért járt a „honorcap”, aztán utólag az egyik meccset törölték a hivatalos találkozók sorából, így maradt egyszeres válogatott. Nevét akkor is megőrizte volna a sporttörténelem, ha történetesen nem rúg labdába. Mivel néhány évvel korábban – átvitt értelemben persze – más sportágban már labdába rúgott…
A vb-bronzérmes Bodonyi Dóra lehet Janics Natasa új párja" />
Az idei, milánói kvalifikációs világbajnokság bronzérmesével, az U23-as világbajnokkal, a világkupagyőztes Bodonyi Dórával (a Sarudi Alízzal közös képen hátul) ült össze a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa. A páros túl van az első edzéseken, Ceglédi Gábor edző szerint "az első kísérlet nagyon jól sikerült". Itthon az olimpiai számban a világbajnok Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettőssel kell megküzdeniük...