Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Fedettpályás világcsúcs női rúdugrásban" />
Az amerikai Jennifer Suhr 5,02 méteres teljesítményével új fedettpályás világcsúcsot állított fel női rúdugrásban.
Elhunyt a holland legenda" />
74 éves korában elhunyt a hetvenes évek gyorskorcsolyázó legendája a holland Atje Keulen-Deelstra.
Szűkitették a magyar keretet a vb-re" />
Megérkezett Debrecenbe a magyar válogatott is. A mieink vasárnap kora délután Kanada legjobbjaival közösen autóbusszal indultak a fővárosból, s kicsivel négy óra után parkoltak le a Negyerdő elegáns szállodája előtt.
A magyar csapat 13 versenyzővel és 5 fős szakmai stábbal „vette be” Debrecent, soraiban az olimpiai helyezett Knoch Viktorral és Heidum Bernadettel.
Szász Emese második " />
Szász Emese ezüstérmet nyert a St. Maur-i női párbajtőr Világkupán. Kulcsár Győző tanítványának az elmúlt egy esztendőben ez volt a legjobb eredménye.
Elődöntős a Győr a BL-ben, vasárnap az FTC-n a sor" />
Elődöntőbe jutott a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel legyőzte a norvég Larvikot, így csoportelsőként zárja a középdöntőt.
A 16 éves dzsúdós hetedik a Vk-versenyen" />
A 63 kilós Gercsák Szabina a hetedik helyen zárt szombaton a cselgáncsozók prágai Világkupa-viadalán.
Márton Anita 12., Szabó Attila megsérült" />
Szombaton három magyar atléta lépett a Scandinavium csarnok küzdőterére.
Döntők magyarok nélkül" />
Egyetlen magyar se tudott döntőbe jutni sem a férfi pisztolyosoknál, sem a női puskások között az odensei légfegyveres Európa-bajnokság szombati napján.
Az Alba Fehérvár nyerte az alapszakaszt" />
Az Alba Fehérvár nyerte a férfi kosárlabda NB I alapszakaszát, mivel az tolsó játéknapon győzött Szombathelyen. A második helyen az Atomerőmű, a harmadikon pedig a Kaposvár végzett.
Kupadöntőben a házigazda Gödöllő" />
A házigazda Gödöllő csapata ötszettes csatában legyőzte a TF együttesét a női röplabda Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében.