Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Két magyar a Top10-ben a világranglistán" />
Harminchárom magyar judóst jegyeznek a legfrissebb világranglistán, közülük ketten két súlycsoportban is szerepelnek a rangsorban.
Skaliczki távozik Szegedről" />
A Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetősége nem hosszabbítja meg Skaliczki László vezetőedző június 30-án lejáró szerződését.
Risztov Éva nyerte az első maratonúszó ob-t" />
A londoni olimpián 10 kilométeren bajnok Risztov Éva nyert ötezer méteren az első maratonúszó medencés országos bajnokságon Debrecenben, ahol a felnőttek számára még háromezer méteren rendeztek versenyeket.
Februárig eldől, hogy Debrecenben folytatja-e Jakabos" />
Január végéig adott gondolkodási időt egymásnak a Debreceni Sportcentrum és Jakabos Zsuzsanna az úszó cívisvárosba igazolása kapcsán – mondta Orendi Mihály, a sportcentrum vezetője vasárnap sajtótájékoztatón az MTI kérdésére.
Vajda Attila idén a duisburgi világbajnokságon javíthat" />
Vajda Attila lezárta magában a 2012-es esztendőt, mely nem úgy sikerült, ahogy eltervezte.
Aus. Open: három magyar érdekeltségű női páros indul" />
Vasárnap kisorsolták az Australian Open női párosának tábláját is.
Ambrus helyett Varga I Zsolt az FTC edzője" />
A férfi vízilabda-bajnokság idei meccsein már nem Ambrus Tamás vezetésével szerepel a Ferencváros, immáron a szakember eddigi segítője, az olimpiai bajnok Varga I Zsolt a főnök a kispadon.
Hirscher a nyolcadik helyről nyert ért fel a csúcsra" />
Az első futam után még csak a nyolcadik volt, végül mégis nyerni tudott Marcel Hirscher a férfi alpesi sízők Világkupa-sorozatának vasárnapi műlesikló viadalán, a svájci Adelbodenben.
A sportvezetés miatti tiltakozásul nem versenyez idén a gátfutó olimpiai bajnok" />
Nem elégedett a kubai sportvezetők által tanúsított megbecsüléssel, ezért a 2013-as évben nem indul versenyeken Dayron Robles.
Orosz és norvég sprintváltó elsőség" />
A csehországi Liberecben a férfiak és a nők szabad stílusú csapatsprintjével folytatódott a sífutók világkupa-sorozata.