Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) által olimpia műsorán szereplő sportágak.
Velük játszik a magyar női Fed Kupa-csapat" />
A brit, a bosznia-hercegovinai és a portugál csapattal találkozik a magyar női tenisz-válogatott a Fed Kupa euro-afrikai zónájának I. csoportjában.
Kovács Katalin mindig remekel az olimpiák utáni világbajnokságon" />
Kovács Katalin egy arany és egy ezüstéremmel zárta a 2012-es londoni olimpiát.
Kemény Dénes már látja a fényt az alagút végén" />
Nagyon sok dolgot tanulmányozott át a férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját a szövetség elnöki tisztére cserélő Kemény Dénes, aki két hete állt munkába és már tudja, mik a legfőbb teendők.
Vajda Attila kanadai és francia menőkkel edzhet Kubában" />
Vajda Attila, a szegediek olimpiai bajnok kenusa jelenleg Tatán, Ludasi Róbert csoportjával készül a szezonra – amire korábban is volt már példa, ettől függetlenül természetesen továbbra is Vécsi Viktor szakmai irányítása alá tartozik –, míg a meleg vizes táborba hajószponzorának köszönhetően jóval messzebbre, ráadásul új helyszínre kell majd elutaznia.
Drámai győzelemmel kezdte a középszakaszt a Szolnok" />
A Szolnok hazai pályán hosszabbítás után legyőzte a francia Gravelines-t a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa nyolcaddöntős szakaszának első fordulójában.
Armstrong mindent bevallott" />
A hétszeres Tour-győztes amerikai kerékpáros beismerte, hogy pályafutása során tiltott teljesítményfokozó szerekkel élt.
Nadal Sao Paulóban tér vissza" />
A február 11-én kezdődő Sao Pauló-i tornán versenyez újra Rafael Nadal.
A 17 éves amerikai nyerte a női műlesiklást" />
Mikaela Shiffrin elsőségével végződött Flachauban a női alpesi síelők műlesikló-világkupaversenye.
Pars Krisztián hátrányos helyzetű gyermekeknek adományozott" />
Pars Krisztián, a londoni olimpia kalapácsvető bajnoka is részt vett a Jónak lenni jó adománygyűjtő akcióban.
Kézilabda vb: Sima győzelem az ausztrálok ellen, de most jön a java" />
A papírformának megfelelő eredmény született az ausztrálok ellen a férfi kézilabda-világbajnokság második fordulójában.