
A phjongcshangi olimpia honlapján szerdán megjelent az egyes nemzetek sportolóinak biográfiája. Az orosz rövidpályás csapat összeállításánál csupán három férfi és négy női sportoló neve szerepel, vagyis a világranglista-hetedik, olimpiai bajnoki címvédő oroszok nem indítanak férfiváltót az olimpián.

Sikeres tárgyalásokat folytatott Japánban Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Megbeszélései során egy neves japán judomester magyarországi szerepvállalása és a tokiói olimpián létesülő Magyar Ház is napirendre került.

Öt év, hatvan díjátadás után véget ért a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az Utanpotlassport.hu honlap által alapított A hónap műhelye-díj története - jelentette be Pósfai Gábor, a Decathlon Magyarország ügyvezető igazgatója a MOB székházában azon a hétfői eseményen, amelyen eredményeik alapján a tavaly decemberi nyertesek vehették át az elismerést. „Nagyon jó projekt volt! Jó ügy mellé állt a MOB” - jelentette ki Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.

Merényi József, a gyorskorcsolyázás kiemelkedő alakja, a MOKSZ elnökségi, majd tiszteletbeli, örökös tagja, hosszantartó betegségben, életének 89. évében, 2018. január 28-án elhunyt - közölte leánya Szereminé Merényi Ágnes.
![]()
A hétvégi München-i H & N Cup nemzetözi versenyen adta át a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) 2017 legjobb sportlövőinek a díját. A férfiak rangsorában Péni István az előkelő második helyet szerezte meg a japán pisztolyos Macuda Tomojuki mögött. Az UTE 20 éves, kimagasló tehetségének eredménye azt jelenti, hogy a világ legjobb puskásaként zárta a 2017. évet.

Zágrábban, a 2018. évi Európa-bajnokság záró sajtótájékoztatóján szombaton kisorsolták a jövő évi világbajnokság európai play-off mérkőzéseinek párosítását. A magyar válogatott a szlovénokat kapta ellenfelül. Az első mérkőzés házigazdái a szlovénok lesznek. Ez az első akadály a tokiói olimpia felé vezető útón.

Szombat délután 14.40-kor az Emirates EK112-es járatával indult útnak a Magyar Téli Olimpiai Csapat első, 23 fős csoportja Dél-Koreába, a téli olimpia helyszinére.

Babos Tímea, oldalán a francia Kristina Mladenoviccsal megnyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyét, miután a pénteki döntőben 6:4, 6:3-ra legyőzte az orosz Jekatyerina Makarovát és Jelena Vesznyinát. Babos, néhány órával a női párosban aratott sikere után, az indiai Rohan Bopannával az oldalán a vegyes párosban fináléba jutott, ahol vasárnap az ezüstérmes helyen zártak.
A nemzetközi szövetség (FIS) döntése értelmében Magyarország is indulhat az alpesi sízők csapatversenyében a február 9-én rajtoló phjongcshangi téli olimpián, így a férfiaknál és a nőknél is két-két versenyző képviselheti majd az országot.

Kiváló decemberi teljesítményük elismeréseként a Budafóka XXII SE úszói nyerték el a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt, míg a csapatsportok képviselői között kiosztott elismerést, a 2017 negyedik negyedévében nyújtott produkciójukért, a KSI SE vízilabdázói érdemelték ki. A közönségdíjat és a százezer forintos utalványt a MAC Budapest Jégkorong Akadémia hokisai nyerték.