
Hozmann Szonja még nincs 17 éves, és első téli olimpiájára készül alpesi sízésben. Az utolsó pillanatig kétséges volt az indulása, sokan féltették, mondván még túl fiatal. A hazai szövetség elnöksége végül zöld utat adott a fiatal versenyzőnek, hiszen alanyi jogon szerezte meg az olimpiai részvétel jogát. Phjongcshangban műlesiklásban és óriás-műlesiklásban képviselheti Magyarországot.

A Kovászna megyei Zágonban 1967-ben született Szabó Katalin, majd 1984-ben a Los Angelesi olimpián ért a csúcsra, amikor összesen négy olimpiai bajnoki címet nyert. Az akkor román színekben versenyző tornászról Az ötödik szer - Szabó Kati életei címmel írt életregényt Csinta Samu, a magyar nyelvű kiadást szerdán a MOB székházában mutatták be. A házigazda Orendi Mihály, a MOB alelnöke volt.

Tóth Ivett, aki az első magyar kvótát szerezte a phjongcshangi olimpiára, a moszkvai Európa-bajnokságon a 13. helyen végzett.
Péntek délután a Farkasréti temetőben, Littomeritzky Mária úszó olimpiai bajnok temetése után a MOB Mező Ferenc Sportbizottság Emlék és Hagyományőrző Albizottsága megemlékezést tartott Petschauer Attila, kétszeres olimpiai bajnok vívó halálának 75. évfordulója alkalmából.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség megtette javaslatát a MOB felé, hogy kik képviseljék Magyarországot a 2018. évi téli olimpián. Eldőlt, hogy a MOKSZ elnöksége a még kérdőjeles két olimpiai induló helyre Tóth Ivett műkorcsolyázó és Oláh Bence rövidpályás gyorskorcsolyázó phjongcshangi indulását javasolja a MOB-nak.

A Kolonics György Alapítvány a tavalyi év lezárásaként gálavacsorát tartott, amelyen öt kiváló utánpótláskorú versenyző kapott fél éves ösztöndíjat. A 2009-ben létrehozott alapítvány egyik alapítója a Magyar Olimpiai Bizottság; az alapítványt Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke is méltatta. Egy estére újra megidézték a kétszeres olimpiai, 15-szörös világ- és 3-szoros Európa-bajnok kenust.

Közös, sajtónyilvános curling-délutánt rendezett a Magyar Curling Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság. A kamaraerdei pályára az újságírók is meghívást kaptak.
Pénteken délelőtt a Farkasréti temetőben elbúcsúztatták a helsinki olimpia női 4x100-as gyorsváltó bajnokcsapatának tagját, Littomeritzky Máriát. A tavaly december 24-én, 90 esztendős korában elhunyt bajnokot az olimpiai család nevében Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke búcsúztatta.

Moszkvában a műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján a női rövidprogramban Tóth Ivett a 15., míg Medgyesi Fruzsina a 28. helyen végzett. Ivett szombaton bemutathatja a kűrjét. Teljesítményével közel került az olimpiai részvételhez.

Chloe Esposito már olimpiai bajnok, öccse, Max is jó úton halad efelé. A két nagyszerű honvédos sportolót és edző édesapjukat a Magyar Olimpiai Bizottság vezetői látták vendégül szerdán.