A férfi 69 kg-os és a női 58 kg-os kategóriában is azeri siker született összetettben a törökországi Antalyában zajló olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokság szerdai napján.
Férfi játékosaink jól játszottak szerdán, és nyerték azokat a mérkőzéseket, amelyeket a sorsolás láttán várni lehetett az olimpiai kvalifikációs kontinentális viadalon Luxemburgban.
Az első nemzetközi öttusaversenyre 1912-ben, a stockholmi olimpián került sor – a sportág kitalálójának, Pierre de Coubertin bárónak, a NOB első elnökének hosszas lobbizása után – vagyis 2012-ben a 100. születésnapját ünnepli az összetett sportág.
Elhagyhatta az intenzív osztályt Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke, akit több mint három hete szállítottak kórházba.
Ebben a szezonban már nem léphet parkettre a Hamburg kézilabdacsapatának francia játékosa, Bertrand Gille. A beálló jobb vállában a keddi, Rhein-Neckar Löwen elleni 28–24-re megnyert bajnokin elszakadt a szalag, így hosszú kihagyásra számíthat.
A skót teniszező eddig egyszer, Pekingben indult az olimpián, és ki is esett az első fordulóban. Andy Murray számára a londoni olimpia tenisztornája olyan lesz, mint az év ötödik Grand Slam-versenye.
A Chicago Bulls, a Detroit Pistons és a Charlotte Bobcats egy-egy kosarasa brit színekben lép pályára a londoni olimpián.
Saját költségén kiutaztatja Londonba a Magyar Kézilabda Szövetség a férfi válogatott olimpiai keretéből kimaradó játékosokat.
Negyvenhárom éves korában elhunyt Mark Lenzi, a 3 méteres szám barcelonai arany- és atlantai bronzérmes amerikai műugrója.
A Brazil Labdarúgó-szövetség nem tudja garantálni, hogy Mano Menezes marad a válogatott szövetségi kapitánya, amennyiben az olimpiai együttes nem nyeri meg a londoni játékok futballtornáját.