Az Edmontonban zajló férfi vízilabda olimpiai selejtezőtornán a csoportküzdelmek befejeztével a negyeddöntőben már az olimpiai részvételért küzdöttek a csapatok.
Két góllal verte Macedóniát, így győzelemmel nyitotta a göteborgi olimpiai selejtezőt a magyar férfi válogatott.
Talán soha nem volt olyan nehéz dolga a jégkorong-válogatottnak, mint most a divízió I-es vb-n lesz.
A csütörtöki sorsoláson eldőlt, hogy az Euro-Afrikai Zóna II. csoportjában rendezendő összecsapáson 15 órától Fucsovis Ernests Gulbis ellen kezd, ezt követően pedig a Kellner-Andis Juska párharc következik. Gulbis legjobbjaként a 21. volt a világranglistán.
Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke fogadta ifjabb Kocsis Sándort és feleségét csütörtökön a Parlamentben.
Egykori budapesti lakóhelye, a XIII. kerületi Tahi utca 58. számú ház falán avatták fel a néhai kiváló birkózó, Matura Mihály emléktábláját.
Akárcsak a felnőtt férfi válogatottunkra, a junior női nemzeti csapatra is komoly erőpróba vár a hétvégén, Róth Kálmán együttesée ugyanis Győrben vívhatja ki a világbajnoki részvételt.
Kétszer két napos képzésen bővítettük instruktoraink körét és a meglévő oktatóink szakmai tudását.
A Csepeli Kosárlabda Iskola utánpótlástornával emlékezett meg csütörtökön a Csepel SC centenáriumáról.
Nem indulhat a német kajakosok és kenusok első, pénteki olimpiai válogatóján a nyolcszoros ötkarikás bajnok Birgit Fischer, akit háziorvosa eltiltott a szerepléstől.