
A magyar sportban se szeri, se száma az olyan családoknak, ahol több generációra nyúlik vissza az élsport művelése. De olyan talán kevesebb van, amikor a később civil foglalkozás is összeköti a családtagokat. Abay Péter mindkét kategóriát erősíti.

Mióta világ a világ, mindig voltak, vannak és lesznek olyan emberek, kiknek neve már életükben fogalommá válik. Akik meghatároznak egy korszakot, egy intézményt. A magyar olimpiai mozgalomban is van jó néhány ilyen személyiség. Ám ha az elmúlt negyven évből kellene egyet kiemelni, ő nem is lehetne más, mint Schmitt Pál.

Ezentúl újbudai emléktábla is őrzi a nevét a fair play-díjas olimpiai és világbajnok hatszoros magyar bajnok öttusázónak, Szondy Istvánnak. A május 10-ei táblaavatáson többen is megemlékeztek a magyar öttusa örökös bajnokáról, az egykori kiváló edzőről.

Nem mindennapi életút áll Nemzetünk Sportolója, Rejtő Ildikó mögött. Se szeri se száma éreminek, de ez nem is csoda, hiszen még veterán kategóriában is felállhatott az Eb és vb dobogó legfelső fokára.
A Giro d’Italia budapesti rajtján vette át a Fair Play-díjat Romain Bardet francia kerékpáros dr. Kamuti Jenőtől, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökétől. Bardet példamutató tettével érdemelte ki az elismerést, amely két hete a Liège–Bastogne–Liège versenyen történt.

Ülést tartott május 5-én a Magyar Olimpiai Bizottság Mező Ferenc Sportbizottsága. A grémium először ült össze megválasztása óta az új MOB-elnökkel és főtitkárral: Gyulay Zsolttal és Fábián Lászlóval. A jelenlévők felköszöntötték 80. születésnapja alkalmából a testületet ciklusok óta vezető dr. Bodnár Andrást.

Életének 95. évében, Auszrtáliában elhunyt Varasdi Géza kétszeres olimpikon atléta, olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok rövidtávfutó. A sprinter haláláról Hódy László, volt magyar és ausztrál válogatott kosárlabdázó tájékoztatott.

Április 28-án a nógrádi Hesz Mihály Általános Iskola egészséghetének sport- és olimpiai napján Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó volt a díszvendég. A Magyar Olimpiai Bizottság marketingmunkatársaként dolgozó korábbi kajakozó az iskola tornatermében a tanulók és a tantestület előtt mesélt a pályafutásáról, ötkarikás múltjáról.

Miután több mint 60 javaslatot vizsgáltak meg az öttusa lovaglás szakágának kiváltására, végül az akadályverseny két változatát választották ki tesztelésre – tudatta kedden honlapján közleményben a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM).

Juan Antonio Samaranch vasárnap a budapesti öttusa világkupa-verseny kapcsán hazánkban járt, ez alkalomból találkozott a Magyar Olimpiai Bizottság új vezetőivel, Gyulay Zsolt elnökkel, Fábián László főtitkárral, és régi jó barátjával, Schmitt Pál NOB-taggal, a MOB tiszteletbeli elnökével, valamint jó néhány hazai sportági vezetővel.