
Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a nemzet sportolóját Izrael-díjjal tüntették ki kedd este Jeruzsálemben. Az Izrael létrejöttének hatvankilencedik évfordulóján, az ország függetlenségi napján átadott díjjal az 1956 után Izraelbe költözött Keleti Ágnes munkásságát ismerték el a helyi tornászképzésben és tornatanárképzésben.
Mérei László május 2-án ünnepli 70. születésnapját. 1987-ben utánpótlás-kapitányként kezdett dolgozni a Magyar Atlétikai Szövetségben, majd 1990-től kisebb megszakításokkal a felnőttcsapatért volt felelős, hol szakmai igazgatóként, hol szövetségi kapitányként. A MASZ főtitkáraként és elnökségi tagként is szolgálta a sportok királynőjét, az atlétikát.
A kanadai Lethbridgeben befejeződött a curling vegyespáros világbajnokság, mely egyben olimpiai kvalifikációs viadal is volt. Az már korábban eldőlt, hogy a kétszeres világbajnok Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó a nyolcaddöntőben búcsúra kényszerült, így lemaradt a pjongcsangi olimpiáról, nem szereztek kvótát. A magyar duó 13. lett, a világbajnokságot a svájciak nyerték.
Az olimpiai bronzérmes Márton Anita kiváló, 19.63 méteres – világranglista-első – eredménnyel győzött a montenegrói nemzetközi súlylökőviadalon. A mostani eredményéről mindent elárul, hogy ennél csak egyszer, a riói olimpiai döntő hatodik sorozatában ért el jobbat, amikor 19.87 méterig repítette a súlygolyót.
Győrben befejeződött a fiú U19-es röplabda Európa-bajnokság, ami egyben a 2017-es EYOF kvalifikációs tornája is volt. A végküzdelmek az Eb-érmek mellett az 1-7. helyezettek számára EYOF indulási jogot is eredményeztek.
A kétezres évek sikersorozata után - öt világbajnoki cím felnőttben és juniorban - keveset lehet hallani a magyar evezésről. A korábbi évtizedek egyik nagy tanúja, a 93. évében járó olimpiai bronzérmes Zsitnik Béla, aki 1948-ban, a londoni olimpián szerzett bronzérmet a kormányos kétevezős hajóosztályban, Szendey Antal és Zimonyi Róbert társaként.
Életének 90. évében, április 26-án elhunyt Goda Gyula kerékpárversenyző, edző, bíró, szövetségi titkár, aki edzőként három olimpián: Tokióban, Mexikóvárosban és Moszkvában vett részt - adta hírül a hazai kerékpáros szövetség honlapja.
Április 29-én ötven esztendős a szöuli olimpia K-4-es versenyében győztes magyar egység tagja, Ábrahám Attila (a fotón balról Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila).

Anyai örömök elé néz Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakos. „Ha minden jól megy, már 2018-ban visszatérhetek" - mondta a K-4-es riói bajnok.

A kétszeres korábbi világbajnok Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt curling vegyespáros duó nem jutott be a negyeddöntőbe a kanadai Lethbridge-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, így nem jutott ki a pjongcsangi olimpiára. A vb-n a magyarok a 13. helyen zártak.