Matyasovszki Dánielnek nem sikerült bejutnia a hatos döntőbe az evezősök amszterdami világbajnokságán.

Szilágyi Liliána saját elmondása szerint fantasztikus élményekkel gazdagodott a nanjingi ifjúsági olimpián, és szíve szerint egyhamar nem szállna fel a hazafelé tartó gépre. Kétszeres aranyérmes úszónk határtalanul büszke arra, hogy ő viheti a magyar zászlót a záróünnepségen, de már messzebbre is tekintget: a felnőtt mezőnyben is szeretne nagyot robbantani.
Sikerült renegerálódnia Hosszú Katinkának, aki parádésan kezdte az idei rövid pályás Világkupa-sorozatot Dohában: 200m vegyesen megdöntötte saját világrekordját, összesen négy aranyat és egy bronzot gyűjtött a nyitónapon. Gyurta Dánielt sem kell félteni: a VK-k történetének legjobb idejével nyerte meg a 200m mellúszást, simán legyőzve az új Eb-győztes német Kochot.
Az oroszországi Cseljabinszkban zajló világbajnokság harmadik versenynapján Ungvári Miklós és Karakas Hedvig képviselte a magyar színeket. Mindketten a legjobb nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen maradtak alul ellenfelükkel szemben, így nem kaphattak javítási lehetőséget.
Szomorú hírt kapott a Magyar Atlétikai Szövetség. Életének 77. évében elhunyt a magyar rövidtávfutás kiemelkedő alakja, Csutorás Csaba, aki az ötvenes évek közepétől tíz éven át meghatározó versenyzője volt a 100, 200 és 400 méteres távoknak.
Az UVSE augusztus 29-én és 30-án 24 órán keresztül vízilabdázik játékosai révén a Hajós-uszodában, szombat délelőtt nagy meccs is lesz a 33-asban.
Matyasovszki Dániel remek versenyzéssel bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök amszterdami világbajnokságán.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 15 ponttal legyőzte a cseheket Szolnokon az Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, de csoportharmadikként nem jutott ki a jövő évi kontinensviadalra.

Lány kosárlabda-válogatottunk nagyszerűen menetelt a nanjingi ifjúsági olimpián, az elődöntőt és a bronzmérkőzést viszont elvesztette, így „csak” a negyedik helyen végzett. Mészáros Lajos szövetségi kapitány ezt elsősorban azzal magyarázza, hogy túlságosan elfáradtak a hajrára, de hangsúlyozza, szégyenkezésre semmi okuk. Emellett kiemelte, a klubedzőknek jobban oda kellene figyelniük a hazai fiatalokra.

Kiosztották az első riói kvótákat közel két évvel a 2016-os nyári olimpia előtt.