Az 1971-es Bajnokcsapatok Európa Kupája (BEK) döntőjének 43. évfordulója alkalmából az athéni városházán, hatalmas sajtóérdeklődés mellett, ünnepélyes keretek között megnyitották hétfőn a Puskás Ferenc életét és pályafutását bemutató kiállítást.

A Magyar Olimpiai Bizottság Kiemelt Edző Programjában részt vevő szakembereket bemutató sorozatunk legújabb cikkében Mocsai Lajossal, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányával beszélgettünk.
Sydney olimpiai bajnokát, Atlanta bronzérmesét, a kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok úszó Kovács Ágnest is beválasztják a világ legeredeményesebb vízes sportolói közé, a Hírességek Csarnokába. Az ünnepséget június 14-én rendezik az Egyesült Államokban, a Fort Lauderdale-i Hall of Fame-ben.
A harmadik versenynap első magyar indulójaként Bácskay Zsófia megnyerte a kalapácsvetést/69,70 m és kvótát szerzett Nankingra – kezdte az sms-ben küldött jóhíreket Bakuból Gyulai Márton csapatvezető.
A 60 kilós Burján László szombati éremszerzése után vasárnap a 81 kilós Csoknyai László is harmadik lett a cselgáncsozók madridi világkupaversenyén, a 2016-os riói olimpia kvalifikációs sorozatának első állomásán.
Az egyetlen magyar A-döntős, Bene Dorottya hatodik lett a könnyűsúlyú egypárevezősök vasárnap délelőtti fináléjában a Belgrádban rendezett evezős Európa-bajnokságon.
A Telekom Sporthír Szolgálat jelenti Kölnből:
Ahogy azt Nagy László csapatkapitány - aki 3 éve még a Barcelonával nyert itt Kölnben BL aranyérmet - megjósolta, a harmadik hely sorsát eldöntő csata a szó szoros értelmében csata volt, még ha néha a kívülállóknak is feltűnt, hogy a játék mennyire passzív, vagy ha úgy tetszik - főleg a spanyoloknál - kiváró.
Megnyerte utolsó mérkőzését, így biztosan továbbjutott a magyar női röplabda-válogatott az izraeli Netanyában zajló Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink Svédországot győzték le 3:0-ra. 28 év után lányaink kijutottak a jövő évi Európa-bajnokságra!

A Magyar Olimpiai Bizottság Kiemelt Edző Programjában részt vevő szakembereket bemutató sorozatunk legújabb cikkében Storcz Botonddal beszélgettünk.
Dávid Krisztinával is népszerűsíti a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) a németországi Suhlban július 18-án kezdődő sportlövő-világbajnokságot. Az IPC kilenc versenyzőt választott ki, akikre érdemes lesz külön odafigyelni a vb-n és közéjük tartozik a mi versenyzőnk is.