„A nap végén megpróbálok időrendi sorrendben beszámolni a versenyekről" – jelentkezett a pénteki versenynap történéseivel Lengyák György Bakuból.
Hétfőn Athénban a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjában felavatják Puskás Ferenc emléktábláját; a görög csapat a magyar szakember vezetésével 43 éve BEK-döntőt játszott.

A Magyar Olimpiai Bizottság Kiemelt Edző Programjában részt vevő szakembereket bemutató sorozatunk legújabb cikkében Struhács Györggyel beszélgettünk.

A PTE-PEAC vívói pénteken átvehették „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó 500 ezer forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt.
Csütörtökön koraeste bécsi felszállást követően megérkezett Kölnbe, a VELUX EHF Final Four tornának immár az ötödik alkalommal otthont adó városba az MKB-MVM Veszprém 24 tagú küldöttsége.
A Magyar Jégkorong Szövetség csütörtöki tisztújító közgyűlésén újraválasztották Németh Miklóst elnöknek, megbízatása négy évre szól. Megválasztották az új elnökséget is, tagjai: id. Kovács Csaba alelnök, valamint Ferencz I. Szabolcs, Kolbenheyer Zsuzsanna, Ocskay Gábor, Soltész Miklós, id. Azari Zsolt, Dömötör Róbert és Egri István.
A szlovénok elleni vb-selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott - a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében érdekelt veszprémi játékosok nélkül - 34-30-ra nyert a román csapat ellen csütörtökön, Nyíregyházán.
Csütörtökön letették a Miskolci Atlétikai Centrum alapkövét a Miskolci Egyetem területén, az állami forrásból finanszírozott, 350 millió forintos beruházás kivitelezése a tervek szerint még az idén befejeződik.
Tizenhárom magyar cselgáncsozó vesz részt a hétvégén Madridban sorra kerülő világkupaversenyen, a 2016-os riói olimpia kvalifikációs sorozatának első állomásán.
Hatalmas bravúrt hajtott végre tavasszal Bondár Anna, amikor Antalyában a 10 ezer dollár összdíjazású felnőtt tenisztornát 16 esztendősen megnyerte. Az MTK fiatal teniszezője pénteken Párizsba utazik, hogy élete első junior Grand Slam-tornáján újra megmutassa magát a világnak. Hosszú távon Tokióval tervez, de előtte ifjúsági olimpiát is kipipálna. Anna Nankingban ott is lehet az ötkarikás játékokon...