Újabb öt esztendőre Wladár Sándort választotta meg elnöknek a Magyar Úszó Szövetség közgyűlése, aki mellett továbbra is Becsky András tölti be az általános alelnöki, míg Turi György mesteredző a szakmai alelnöki tisztséget. Az elnökségben helyet kapott egy sor egykori világklasszis, így Gyurta Dániel, Kalaus Valter, Risztov Éva, Rózsa Norbert és Verrasztó Zoltán. Wladár Sándort a Magyar Olimpiai Bizottság tagsága idén nyáron választotta a MOB elnökségének tagjai sorába.
A Danubius Hotel Arénában tartotta éves beszámoló közgyűlését a Magyar Ökölvívó Szakszövetség.
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke hivatalában fogadta Wladár Sándort, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) első emberét, a moszkvai olimpia hátúszóbajnokát, a MOB elnökségének nyáron megválasztott tagját. A felek egy évvel a tokiói játékok előtt áttekintették a magyar úszósport helyzetét, kiemelten a sportolók olimpiai felkészülését.
Az Aranycsapat olimpiai bajnok labdarúgójának emléktábláját hétfőn délután, a volt ferencvárosi iskolájában, a BGSZC Szent István Technikum és Kollégiumban, a IX. kerületi Mester utcában avatták fel. A megemlékezéssel egybekötött emléktáblaavatásra a tavaly kezdődött KOCSIS90 emlékév keretében, annak zárásaként került sor. Kocsis Sándor az 1952-es helsinki olimpián volt tagja a győztes magyar válogatottnak; az 1954-es svájci világbajnokságon ezüstérmes lett.
Türelemmel viselt, hosszú betegséget követően 80 esztendős korában elhunyt Fatér Károly, a Csepel olimpiai bajnok kapusa - tájékoztatta a klubot a bajnok haláláról fia. Fatér Károly a mexikói olimpián győztes magyar válogatottnak volt a tagja, a kaput védte.

A sportág kétszeres világbajnoka egyedüli jelöltként indult az elnöki székért. A Magyar Evezős Szövetség tisztújító küldöttgyűlése többséggel szavazott újra bizalmat a következő ciklusra az olimpikon Pető Tibornak szeptember 22-én, a Magyar Sport Házában tartott eseményen, ahol részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

A járványhelyzet miatt online küldöttgyűlést tartott a Magyar Sportlövők Szövetsége, ahol az elnökség javaslatára, jövő évre halasztották az idén esedékes tisztújítást.
A neve fogalom, egy intézmény a magyar vízilabdán belül. Humora és anekdotái legendásak csakúgy, mint pályafutása. A 70 éves Csapó Gábort köszöntjük.
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) pénteken délelőtt megtartotta 2020-as évi rendes közgyűlését a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) új csepeli létesítményében, miután reggel a sportág vezetői felavatták a bejáratnál található emléktáblát, amely a nevelőműhely kétszeres olimpiai bajnok névadójáról készült. Az eseményt megtisztelte jelenlétével a MOB elnöke és sportigazgatója, Kulcsár Krisztián, valamint Fábián László.
Tisztújító közgyűlést tartott szeptember 17-én Balatonfüreden a Magyar Vitorlás Szövetség. A két ciklus után leköszönő elnök, dr. Kollár Lajos utódául egyhangúlag szavazták meg Gerendy Zoltánt. Az elmúlt esztendőket sikeres szövetségi működés jellemezte; a jólműködő utánpótlásnevelés, a szélesedő szabadidősport, a világbajnoki cím, az olimpiai kvótaszerzés kiváló szakmai munkán, jóltervezett stratégián, átlátható gazdasági hátteren alapszik.