
Szeptember 7-én a Farkasréti temetőben elbúcsúztatták a háromszoros olimpiai érmes gerelyhajító, később sikeres mesteredző Kulcsár Gergelyt. A háromszoros zászlóvivőre az olimpiai család és az atléták közössége nevében Kulcsár Krisztián elnök, a Testnevelési Egyetem részéről Mocsai Lajos rektor emlékezett. A ravatalnál Kulcsár Gergely arcképe mellett három olimpiai érme is látható volt.

Berecz Zsombor nyerte a lengyelországi Gdyniában megrendezett Finn dingi Európa-bajnokságot, így a világbajnoki címe után, immáron a kontinens legjobbjának is mondhatja magát. Öt férfi és egy női triatlonistánk indult a hamburgi világbajnokságon, ahol Bicsák Bence egy másodperccel honfitársa Lehmann Csongor előtt a 14. helyen ért a célba. Fucsovics Márton a 32 között búcsúzott a US Open 3. fordulójában. Valter Attila nyerte a Tour de Hongrie-t. Sidi Péter a berlini nemzetközi fedett pályás versenyen az alaperedményével beállította, a döntőben pedig túlszárnyalta a világcsúcsot.

Nem esik messze az alma a fájától – szól a közhely. Másik közhellyel élve azt is mondhatnánk, Bóbis Ildikó igazi „apja lánya”, hiszen édesapja Bóbis Gyula, a ’48-as londoni játékok szabadfogású bajnoka volt. Ildikó a pástot választotta a szőnyeg helyett, és bár nem a legmagasabb fokára, de így is négyszer állhatott fel arra a bizonyos olimpiai dobógóra.
A Testnevelési Egyetem Athén termében tartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Röplabda Szövetség. Újabb öt évre bizalmat kapott az eddigi elnök dr. Kovács Ferenc, kialakult az elnökség és az ellenőrző testület tagsága is. A közgyűlést Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte.
Újabb négy évig Schmidt Gábor vezetheti elnökként a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget (MKKSZ) - döntöttek a küldöttek a sportszervezet pénteken megtartott őszi, egyben tisztújító közgyűlésén. A jelenlévőket Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte, az eseményen részt vett a MOB sportigazgatója, Fábián László is.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban szeptember 2-án megtartott tisztújító közgyűlésen az elnöki posztra egyedüli jelölt volt Bretz Gyula, aki a lehetséges 40 szavazatból 39 támogató voksot kapott, így a következő ciklusban is ő maradhat a szervezet elnöke.

Három olimpián vett részt, pályafutása legnagyobb sikerét éppen a harmadik ötkarikás szereplésén érte el a szeptember 3-án 60. születésnapját ünneplő Rajna András kajakos, az 1996-os atlantai nyári játékok ezüstérmese.

A Magyar Atlétikai Szövetség 2020. évi rendkívüli küldöttgyűlését az Új Hidegkuti Nándor Stadion Konferenciatermében rendezték augusztus 29-én. Az eseményen a Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László sportigazgató képviselte.

A koronavírus-világjárvány kirobbanása óta az első sporteseményt rendezték a japán Nemzeti Stadionban, amely a tokiói ötkarikás játékok atlétikai versenyeinek, valamint nyitó- és záróünnepségének is otthont ad majd. A létesítmény most Japán legjobb atlétáit látta vendégül, akik a Seiko Golden Grand Prix-versenyen szerepeltek.

Amelyik olimpián megfordult, onnan éremmel távozott az augusztus 31-én 75. születésnapját ünneplő Pfeffer Anna kajakos, aki igencsak kalandos körülmények között szerezte meg első ötkarikás érmét, amelyet aztán még két másik követett. Őt köszöntjük.