A japán, háromszoros olimpiai bajnok birkózó, Kaori Icho is a NOB nanjingi sportlegenda-példakép programjának kiválasztottjai közé került. Icho 29 évesen a sportág női versenytörténetének egyik legsikeresebb birkózója. A II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat (YOG) 2014 augusztusában rendezik.

Az asztaliteniszező Szudi Ádám már korábban kivívta a nanjingi kvótát, a leányoknál még Imre Laila kijutásában bízik a Magyar Asztalitenisz Szövetség. A kvalifikációról Dr. Stocker Miklós főtitkár beszélt a mob.hu-nak.
A tavalyi eredményei alapján a jubileumi Héraklész Díjátadó Gálán egyéniben második helyezett Gercsák Szabina elsők között szerzett kvalifikációt az idei ifjúsági olimpiára. A miskolci ifjúsági világ- és Európa-bajnok judoka a nankingi tatamira lépése előtt alig 140 nappal határozottan állítja: augusztusban aranyéremért utazik a kínai városba.
Kapás Boglárka történelmet írt azzal, hogy az ifjúsági olimpiák történetében ő nyerte az első magyar aranyérmet. Két év múlva, a londoni olimpián is pontszerzőként záró úszótehetség Szingapúrban dupla névjegyet osztott, ő az akkori Magyar Csapat egyetlen versenyzője, aki a debütáló játékokon kétszer is a dobogó tetejére állhatott. Bogi a nanjingi játékok közeledtével ma is szívesen emlékezik a 2010-es eseményre.
Hatvanöt egyesület közel 600 versenyzőjének részvételével rendezték meg a hétvégén Mogyoródon a 2014. évi Karate Magyar Bajnokságot.
Nem egyedülálló dolog, hogy két különböző nemzetiségű úszó-nagyság néhány
napig vagy akár egy-két hétig is együtt edz, és igyekszik profitálni a
közösen elvégzett munkából. Cseh László, a magyar úszósport kiemelkedő
alakja szerencsésnek mondhatja magát, mert ezekben a napokban a három
olimpián öt aranyérmet begyűjtő amerikai Ryan Lochte társaságában róhatja a
távokat Észak-Karolinában, egészen pontosan a Charlotte-i "vizes"
központban.
Az esélyeknek megfelelően az amerikai csapat magabiztosan nyert a magyar válogatott ellen a budapesti U18-as női jégkorong-világbajnokságon.
Leszámítva a három külföldön játszót, valamennyi tavalyi világbajnoka helyet kapott Benedek Tibor 17 fős keretében.
A tajvani, tizedik junior taekwondo világbajnokságon két magyar lépett pástra vasárnap. Patakfalvy Csenge és Práth Balázs is az első körben búcsúzott, Debreczeni Milán szerdán lesz érdekelt.
Nagy érdeklődés övezte Tbilisziben a londoni olimpia 66 kilogrammos döntőjének visszavágóját, amelyen végül a grúz Savdatuasvili intésekkel legyőzte Ungvári Miklóst. A mieink Szabó Katinka és Szabó Franciska révén két hetedik hellyel zárták a grúziai Grand Prix-viadalt.