Sportdiplomáciai szempontból fontos hétvégét bonyolított a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Budapest volt ugyanis a házigazdája az Európai Kajak-Kenu Szövetség (ECA) elnökségi ülésének, amelyen a magyarok a 2018-as Európa-bajnokság rendezésének lehetőségeiről is egyeztettek az európai testület vezetőivel.
Az idei viadal résztvevőire, köztük a hagyományos 50 km gyaloglóira a táv megtétele mellett még egy kemény próba várt, a nyárias meleg. A magyar bajnokságnak is helyt adó, az EA permit sorozatba tartozó dudincei/Gyügy viadalon ennek ellenére több egyéni csúcs született.
A férfiaknál Minczér Albert (a képen), a nőknél pedig Kálovics Anikó nyerte a mezeifutó országos bajnokságot.
A Békéscsaba három játszmában nyert a Vasas vendégeként a női röplabda NB I döntőjének első, vasárnapi mérkőzésén.
Elkészült Fa Nándor új hajója, a Spirit of Hungary, amellyel visszatér az óceáni versenyvitorlázáshoz.
A PEAC-Pécs nyerte meg a női kosárlabda Magyar Kupát, miután 65–61-re legyőzte az Uniqa Euroleasing Sopront a székesfehérvári fináléban.
A BL nyolcaddöntős Veszprém egy gólos hátránnyal tér haza Plockból, a Szeged csúfos vereséget szenvedett Nantesban.
Öt magyar került a 64 közé, kettő a 32-be, de a nyolcaddöntőbe már egy sem jutott a vancouveri férfi párbajtőr Grand Prix-n.
A síugrók világkupa-sorozata a szlovéniai Planicán zárult, ahol vasárnap egyéni versenyt rendeztek. A győzelmet a szlovén Peter Prevc szerezte meg a német Severin Freund és a norvég Anders Bardal előtt.
A debreceni világkupa-idénynyitó után Stuttgartban folytatódott a ritmikus gimnasztikázók vk-sorozata. Az A-kategóriás világkupaversenyen a Debrecennel ellentétben most „első sorukkal” szereplő oroszok helyreállították a rendet, és nem engedtek át más országnak aranyérmet.