A barátnője meggyilkolásával vádolt Oscar Pistorius pere szerdán a szomszéd, Charl Johnson kihallgatásával folytatódott.
Hosszú betegségéből felépülve, vagy inkább a kényszerszünet heteit átvészelve ismét az élsportolók életét élheti Kapás Boglárka, a BVSC versenyzője, akiben kétszeres ifjúsági olimpiai bajnokot és felnőtt Európa-bajnoki aranyérmest tisztelhet az úszóvilág. Egy influenzás megbetegedésre visszavezethető csúnya szövődmény következményeként 90 napig (!) a medence közelébe se mehetett, s mivel a „vízparti” gyakorlatozástól is eltiltották, egyre inkább behozhatatlannak tűnő hátrányba került a versenyzőtársaival szemben. Sok féle módon bíztatták, és tartották benne a lelket, talán még az is elhangzott, hogy „Bogi, innen szép nyerni!”
Miskolczi Julianna aranyérmet nyert női légpuskában, míg a nem olimpiai versenyszámban Sike József - a csapat győzelme után - bronzérmes lett a férfi futócéllövők 30+30-as számában a moszkvai légfegyveres Európa-bajnokság szerdai zárónapján.
Gyulai Miklós, a MASZ elnöke sajtóreggelin találkozott a sportág szempontjából meghatározó hazai média képviselőivel.
A téli országos bajnokságok után kialakult a Téli Dobó Európa Kupán résztvevő magyar küldöttség összetétele. A versenyre március 15-16-án kerül sor Leiriában.
A magyar kajak-kenu utánpótlás kiemelkedően teljesít! A 2013-as esztendőben az Európa-bajnokságon 32, a világbajnokságon 33 pontot szereztek fiataljaink a Héraklész program pontszámítása szerint, összességében 18 ponttal többet értek el, mint a második helyen záró úszók, akik az EYOF-on is gyűjtöttek érmeket, helyezéseket.
Életének 60. évében elhunyt Fekete László, az Újpesti Dózsa ezüstcipős futballistája.
Balogh Csaba nyert, Polgár Judit remizett, Almási Zoltán pedig kikapott a jereváni sakk Európa-bajnokság második fordulójában.
Major Veronika a 40 vegyes számban aratott vasárnapi sikerét követően kedden a junior futócéllövők 20+20 lövéses versenyét is megnyerte a moszkvai légfegyveres Európa-bajnokságon.
A Győr hazai pályán 73–70-ra nyert a PEAC Pécs ellen a női kosárlabda NB I keddi mérkőzésén.