A Szeged új néven folytatja; Steinmetz Ádán nyolc napon túl gyógyuló sérülése.
Korábbi döntését megváltoztatva mégsem vonul vissza a szezon végén, és a 2016-os világbajnokságig folytatja pályafutását Ole Einar Björndalen, minden idők legeredményesebb téli olimpikonja.
A finnországi Koupióban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata. A keddi versenyt a lengyel Kamil Stoch nyerte meg a német Severin Freund és a norvég Anders Bardal előtt.
Rendkívüli napot zárt a magyar utánpótlás vívás. A jeruzsálemi junior Európa-bajnokság hétfői csapatversenyein a férfi párbajtőrözők arany, a női kardozók és a férfi tőrözők ezüdtérmet nyertek. Ezzel küldöttségünk a zárónap előtt 3 arany-, négy ezüst- és hat bronzot, összesen 13 érmet szerzett!
Senánszky Petra fantasztikus Világkupán van túl. A magyar világbajnok uszonyos úszó az Egri VK-n a legeredményesebb versenyzőként zárt három arannyal.
A The North Face Transgrancanaria ultra terepmaraton 2014-ben az év egyik legnagyobb eseménye, kiemelt futama az Ultratrail World Tour sorozatnak, amely a világ legjelentősebb rendezvényeit gyűjti össze.
Nehéz helyzetbe került a Ferencváros női kézilabdacsapata a KEK negyeddöntőjében, ugyanis az első mérkőzésen 40–32-re kikapott a Viborg otthonában.
Hétfőn este kiderült, hogy a Bozen lesz a Sapa Fehérvár AV19 ellenfele az osztrák élvonalbeli jégkorongliga (EBEL) negyeddöntőjében. A felsőházi rájátszásban második helyen záró együttes a Volánt választotta, az első Salzburg a Dornbirnt, a harmadik Vienna Capitals a Villachot.
Két nappal az egymás elleni rangadójuk után ismét pályára lépett a férfi kézilabda NB I-ben a Veszprém és a Szeged. Előbbi 42–26-ra nyert hazai pályán a Győr ellen, utóbbi pedig Balatonbogláron 29–23-ra győzött a juniorválogatott ellen.
A három magyar közül kettő, Almási Zoltán és Polgár Judit nyert a jereváni sakk Európa-bajnokság hétfői nyitófordulójában.