A sakkozó Rapport Richárd vereséget szenvedett első mérkőzésén a Wijk aan Zee-i szupertornán szombaton. A magyar nagymester 56 lépésben kapott ki a Fülöp-szigeteki Wesley Sótól.
A női kézilabda NB I 14. fordulójában a címvédő Győri ETO a nehézkes első félidő után fölényesen nyert hazai pályán a Siófok ellen 15 góllal. Súlyos vereséget szenvedett a Debrecen a Dunaújváros otthonában, és kikapott vendégként a Fehérvár, valamint a Veszprém is, előbbi Békéscsabán, utóbbi Érden.
Emil Hegle Svendsen győzelmével ért véget Ruhpoldingban a férfi sílövők 20 kilométeres egyenkénti indításos világkupaversenye. A kétszeres olimpiai bajnok norvég szezonbeli harmadik vk-sikerét aratta.
Hetvenkét órán keresztül az intenzív osztályon tartják Thomas Morgensternt, aki pénteken a Bad Mittendorf-i sírepülőverseny selejtezőjén hatalmasat esett, és súlyos fej-, illetve tüdősérüléssel szállították kórházba. A kórház közleménye szerint az olimpiai bajnok magánál van, kommunikatív.
Szerdán elhunyt Jon Walters amerikai vízilabdázó, aki szívroham következtében január elseje óta kómában feküdt.
A Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnöke, Marius Vizer, és a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke, Dr. Tóth László három éves együttműködési megállapodást ír alá a BUDAPEST JUDO GRAND PRIX megrendezéséről. Mindez azt jelenti, hogy hazánk 2014-ben és a következő két esztendőben házigazdája lehet a World Judo Tour egyik kiemelt eseményének.
Évtizede nem volt összejövetelük megismétlését határozták el a kenusok, akik a „Világjátékok Alapítvány” kezelésében lévő, a Népszigeten működő „Indián” csónakházban adtak egymásnak randevút pénteken este. A kezdeményezés olyannyira jól sikerült, hogy jóval száz fölött voltak jelen a sportág egykori kiválóságai, vagy éppen kevésbé sikeres, de annál lelkesebb közkatonái.
A szocsi téli olimpiára készülő sportolókat bemutató sorozatunk következő "vendége" Nagy Konrád, nagypályás gyorskorcsolyázó, aki ezen a hétvégén a norvégiai Hamarban, összetett Európa-bajnokságon vesz részt.
A Massachusets állambeli Greenfield városában hosszú, súlyos betegség után 89 éves korában elhunyt Gyarmati Olga a londoni olimpia távolugró aranyérmese.
A szocsi olimpiai kvótáért küzdő Gyarmati Panka a 11. helyen zárta a hódeszkások Breckenridge-ben zajló amerikai Grand Prix-versenyét slopestyle (akadályverseny) kategóriában.