Fűzy Ákos barátai és sporttársai újabb lehetőségeket teremtettek a család megsegítésére, Szivós Márton egy dedikált vízilabdával érkezett Pécsre, amely licit alá kerül, továbbá egy alszámla is rendelkezésre áll még adománygyűjtés céljából.
Az MVM Magyar Villamosművek Zrt. és az MVM Csoport kiemelt főszponzori szerződést kötött csütörtökön a női kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO KC-vel.
Lábsérülés miatt másfél hónapig nem edzhet a dél-koreai Kim Juna, a 2010-es vancouveri olimpia női műkorcsolya versenyének aranyérmese.
Fennakadt a doppingvizsgálaton egy bolgár labdarúgó a szeptember 10-i, Málta elleni világbajnoki selejtezőn.
FIFA kilenc hónapra eltiltotta azt a jamaicai válogatott futballistát, aki júniusban, a Honduras elleni világbajnoki selejtezőt követően pozitív doppingmintát produkált.
Öt éve annak, hogy a magyar férfi kézilabdasport jeles képviselője, a ma MKB-MVM Veszprém néven szereplő klubcsapat első helyen végzett a KEK-ben, amelyhez 2008 májusában egy ötgólos hazai győzelem, majd idegenben egy győzelemmel felérő döntetlen kellett a német színeket képviselő Rhein-Neckar Löwen elleni döntőben. A két rivális vasárnap a Veszprém Arénában ismét összeméri az erejét, ám most egy osztállyal feljebb, a Bajnokok Ligájában, ott pedig az „A” jelzésű csoport rangadóján.
Megkezdődött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa sorozata.
Az első két versenyt Ázsiában rendezik. Az első állomás Shanghai, ahol csütörtökön az 1500m és 500m előcsatározásait rendezték.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta a múlt héten kinevezett szakmai igazgató, Csabai Edvin javaslatait. Vagyis az október 1-én felálló új szakmai csapatnak tagja lehet a két eddigi kapitány, Storcz Botond és Hüttner Csaba is.
Elutazott a tornászok szeptember 30-án kezdődő antwerpeni világbajnokságára a Berki Krisztián, Kállai Zoltán, Tálas Bence, Vecsernyés Dávid és Szabó Nándor összeállítású férfi válogatott.
Két csoportban utaznak ki a magyar parasportolók az olaszországi Lignanóban szombaton az egyéni versenyekkel kezdődő asztalitenisz Európa-bajnokságra.