Magyarország adott otthont a Soling hajóosztály legkiemelkedőbb versenyének a 2013-as Audi-Ramada Soling Világbajnokságnak és nyílt Országos Bajnokságnak, mely 2013. szeptember 18-25. között került megrendezésre.
Több mint kétezer néző előtt rendeztek szerdán jótékonysági mérkőzéseket a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatának szeptember 7-i buszbalesetében elhunyt vezetőedzője, Fűzy Ákos emlékére, a befolyó összeget a szakember családja kapja meg.
Megkapta az olasz állampolgárságot Madaras Norbert, a Pro Recco kétszeres olimpiai bajnok magyar vízilabdázója.
Átadták a pályát a csütörtöktől vasárnapig tartó izsáki négyesfogathajtó Európa-bajnokság szervezői a nemzetközi szövetség technikai küldöttjének, aki elismeréssel szólt róla.
Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke a lapnak elmondta, Budapesten, Nagykanizsán, Hajdúszoboszlón és Győrben lesz egy-egy bázis. Ezek méretüktől függően évi 45-60 millió forintos támogatást kapnak majd évente.
Németh Kornél, Firtosvári Gábor és Szvoboda Bence képviseli Magyarországot Teutchenthalban szeptember 28-án és 29-én, a 2013-as Nemzetek Krosszán, a csapat-világbajnokságon.
Tévedett, aki azt gondolta, a július második felében sorra kerülő jövő évi budapesti vízilabda Európa-bajnokság (2014. július 13–26.) után egy hónapos pihenőre vonul a sportág. A nemzetközi szövetség illetékesei ugyanis azt látták célszerűnek, ha saját v betűs eseményeikkel bástyázzák körbe a margitszigeti eseményt, így felvezetéseként a világliga- (június 10–15. a nőknek, 17–22. a férfiaknak), levezetéseként pedig a világkupa (augusztus 12–17., illetve 19–24.) döntőjére kerül sor.
Miközben a női kézilabda-válogatott Tatán gyakorol, Karl Erik Böhn szövetségi kapitány továbbra is Oslóban, kórházban lábadozik.
A német Tony Martin sorozatban harmadszor nyerte meg a férfiak egyéni időfutamát az országúti kerékpáros világbajnokságon.
London rendezheti 2016-ban a pályakerékpáros világbajnokságot a nemzetközi szövetség (UCI) szerdai döntése értelmében.