A tokiói olimpiára felkészítő szövetségi tájékoztatóink sorát folytatva dr. Tállay András és dr. Tiszeker Ágnes tartott eligazítást az érintett sportágak képviselőinek mire kell, illetve lehet számítani a játékokon sportegészségügyi, és doppingellenőrzési szempontból.

Több mint 500 000-en jelentkeztek a 2020-as tokiói játékokat felvezető olimpiai lánggal való fáklyafutásra. A tokiói olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottsága bejelentette, hogy a jelentkezési időszak lezárultával, összesítették és a különböző csatornákon keresztül 535 717 regisztrációt kaptak.

A szerb-magyar kettős állampolgárságú Szabó Szebasztián a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai döntésének értelmében magyar színekben indulhat a 2020-as tokiói olimpián, csakúgy, mint a korábbi ukrán birkózó Pável Olejnyik. Az ötkarikás szervezet erről levélben tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét, Kulcsár Krisztiánt és Vékássy Bálint főtitkárt.

A jövőbeli játékok rendezőváros-választása is a megvitatott témakörök között szerepel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottságának kétnapos összejövetelén október 2-3. között Lausanne-ban, melyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új székházában rendeznek.

A luxemburgi olimpiai kvalifikációs European Openen aranyérmet szerzett Gercsák Szabina. Atlétáink a világbajnokságon versenyeznek. A női kézilabda-válogatott 2 győzelemmel vezeti csoportját az Európa-bajnoki selejtezőkben. Kajak-szlalomban az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a magyar indulók nem szereztek kvótát. Súlyemelésben három magyar szerepelt a vb-n. A szörfös Gádorfalvi Áron ezúttal lemaradt az olimpiai kvótáról. Rasovszky Kristóf nyerte a 2019. évi nyíltvízi világkupa-sorozatot. A Litkey Farkas, Joó Kristóf és Németh Pepe alkotta egység soling világbajnok lett. Hétvégi összefoglalónk következik.
A Magyar Birkózószövetség (MBSZ) pénteken sajtónyilvános ünnepségen köszöntötte a múlt heti nur-szultani olimpiai kvalifikációs világbajnokságon szerepelt válogatott tagjait és stábját, köztük a négy-négy érmet és kvótát szerzőket. A sportolóknak és a szövetség eredményes szakmai munkájához Fábián László, a MOB olimpiai bajnok sportigazgatója is gratulált. Németh Szilárd MBSZ-elnök azt mondta: az olimpiára az utazik, aki a kvótát megszerezte, ezt csak egészségügyi probléma gátolhatja meg.

A tokiói szervezőbizottság lerántotta a leplet a következő olimpiai és paralimpiai játékok ágyairól. Az olimpiai faluban 18 000, míg a paralimpiai faluban 8 000 fekvőalkalmatosságra lesz szükség.

Cholnoky Sára olimpiai kvótát szerzett az olaszországi Torboléban zajló olimpiai kvalifikációs RS:X szörf-világbajnokságon.

Az idei év hazai rendezésű világbajnokságairól, eredményességéről, a tokiói felkészülésről és prognózisról tartott sajtótájékoztatót dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a Hold utcában szeptember 25-én. A hazai ötkarikás szervezet első embere azt mondta, idén eddig 4 sportág világbajnokságán az olimpiai számokban összesen 14 magyar érem született – köztük 8 arany –, amivel a tokiói olimpián is kiegyezne.

Kevesebb, mint egy évvel a tokiói olimpia előtt a Magyar Olimpiai Bizottság székházában került sor a játékok első szövetségi konzultációjára. Az érintett sportágak szakszövetségeinek a MOB nemzetközi ügyekért felelős főmunkatársa és egyben csapatvezetője, Dósa Viktória tartott tájékoztatást.