
Egy nappal Demeter Bence olimpiai kvótaszerzése után Kovács Sarolta a bath-i női öttusa Európa-bajnokság fináléjában a 13. helyen végzett. Ez a helyezése a nyolcadik olimpiai kvótát jelentette a nők mezőnyében.

Négy magyar öttusázó állt rajthoz szombaton az angliai Bath-ban a férfiak 36 fős Európa-bajnoki fináléjában. A legjobban Demeter Bence szerepelt, aki a 7. helyen végzett, ezzel pedig olimpiai kvótát szerzett.

Az olimpián esélyes deszkások is részt vesznek azon a Malmőben rendezendő konferencián, melynek célja, hogy a Tokióban debütáló sportág kulturális és társadalmi előnyeiről értekezzenek. A szimpóziumra 19 országból, mintegy 63 bizottsági tagot várnak, köztük a már fentebb említett olimpiai reménységeket is.
![]()
A tokiói olimpia és paralimpia szervezőbizottsága bejelentette, hogy neves japán és külföldi művészeket választottak ki, hogy műalkotásokat készítsenek a játékokról. Ezeket a „Tokyo 2020” szellemét és jövőképét ábrázoló plakátokon mutatják be a nagyközönség számára. Minden fogadó városnak végre kell hajtania a programnak ezt a részét, amelynek célja az olimpia és paralimpiai játékok tudatosságának és lendületének növelése.

A MOB nyári konzultációs sorozatát a műugrók, szinkronúszók és gyeplabdázók zárták.

A 2020-as olimpia szervezői hosszas huzavona után bejelentették az ökölvívók ötkarikás versenyprogramját, illetve a selejtezők időpontjait. A késésre a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget (AIBA) övező botrányok miatt került sor.
.jpg)
A tokiói olimpia szervezőbizottsága egy forradalmi koncepciót mutatott be egyik versenyzónájával kapcsolatban, amely a „Tokyo Waterfront City” nevet kapta. A terület igazi fesztiválhangulata közelebb hozhatja a szurkolókhoz az olimpia élményét, mint valaha.

Kevesebb mint egy évvel a tokiói olimpia előtt teljes gőzzel pörögnek a tesztversenyek a japán fővárosban. Az utóbbi hetekben hullámlovaglás, kerékpár, strandröplabda és tollaslabda is szerepelt a szervezők programjában.

A használt főzőolajtól a tengeri hulladékokon át a kidobott mobiltelefonokig minden eszközt felhasznál a 2020-as tokiói olimpia szervezőbizottsága a játékok környezetbaráttá tételére, illetve az ezzel kapcsolatos tudatosság népszerűsítésére. Nézzük meg röviden, milyen intézkedéseket hoztak a szervezők egy fenntartható örökség kialakításának érdekében.

Úszásban négy magyar váltó kvalifikált a dél-koreai FINA-világbajnokságon a tokiói olimpiára. Mindkét vízilabda-válogatottunk a negyedik helyen végzett. Judóban Tóth Krisztián bronzérmes lett. Evezésben 10 év után nyert magyar egység ismét érmet az U23-as világbajnokságon. Benkó Barbara szerepelt a legjobban a Mountain Bike Európa-bajnokságon. Az elmúlt napok összefoglalója következik.