Ugrás a tartalomra »

countdown_la2028.webp

Már csak
00
nap
van hátra

OVEP

Köszöntő

Az IOC az Olimpiai Nevelés Programját először 2008-ban hozta létre azzal a céllal, hogy az olimpia eszmeiségét átadja a fiatal nemzedéknek. Ezt a stratégiát vitte tovább Jacques Rogge azzal, hogy megálmodta az ifjúsági olimpiai játékokat, hogy ezt az eszmeiséget át is élhessék a fiatal sportolók, majd, mint az olimpiai eszme "követei" térjenek vissza hazájukba. Azóta az IOC egy egész edukációs bizottságot hozott létre, hogy a tagországokat segítse a helyi nevelési projektek megvalósításában. Az általuk kidolgozott és folyamatosan fejlesztett kiadvány az OVEP tananyagcsomag, mely a szakmai alapja a különböző nevelési projekteknek. Ezek lehetnek különböző fesztiválok, országos olimpiai napok, iskolai projektek, tantervi megvalósítások, felsőfokú képzések, tréningek, workshopok stb...

Az olimpiai filozófia alapja a test, szellem és lélek harmóniája. Az OVEP módszertana is erre épül, hogy mozgáson és tevékenységen keresztül még a nehezebben megfogható, olimpiai értékrendszer is elsajátítható.

A MOB azt várja a magyar OVEP nevelési programtól, hogy a képzésen résztvevő pedagógusokon keresztül diákok ezrei részesülnek az olimpiai nevelésből, hogy aztán egyazon értékrendet követve, az olimpiai mozgalom aktív támogatóivá válhassanak.

MOB OVEP program

NOC OVEP program

Hírek

Lufik, célfotó és egy láthatatlan csapat: Szabó Szilvia olimpiai értékekről tanított Budakalászon

Lufik, célfotó és egy láthatatlan csapat: Szabó Szilvia olimpiai értékekről tanított Budakalászon

Néha a legnehezebb feladatok adják a legnagyobb örömöt – ez volt az egyik legfontosabb tanulsága annak a rendhagyó OVEP-programnak (Olimpiai Értékek Edukációs Program), amelyet Szabó Szilvia háromszoros olimpiai ezüstérmes kajakozó tartott a budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskolában. A 120 diák bevonásával zajló eseményen a gyerekek nemcsak a sportág történelmével, hanem a saját határaikkal és a csapatszellem erejével is megismerkedhettek. 

btn_tovabb
A 15 ezres aréna csendjét hozta el a nyíregyházi diákoknak Berki Krisztián

A 15 ezres aréna csendjét hozta el a nyíregyházi diákoknak Berki Krisztián

Nincs nehezebb feladat annál, mint megtalálni a belső nyugalmunkat, amikor a külvilág a leghangosabb. A MOB „Bajnokok az iskolákban” OVEP-projektjének (Olimpiai Értékek Edukációs Program) legutóbbi állomásán, a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász mutatta meg a diákoknak, hogyan lehet kizárni a zavaró tényezőket – legyen szó egy olimpiai döntőről vagy épp a mindennapi kihívásokról.

btn_tovabb
A jövő bajnokait inspirálták az olimpiai értékek az Atlétikai Világdöntőn

A jövő bajnokait inspirálták az olimpiai értékek az Atlétikai Világdöntőn

A budapesti Zsivótzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban megrendezett Atlétikai Világdöntő (World Athletics Ultimate Championships) zárónapján az Olimpiai Értékek Edukációs Program (OVEP) is teret kapott. 

btn_tovabb
Úttörő OVEP-program a MOB-székházban

Úttörő OVEP-program a MOB-székházban

Az evezős Olimpiai Reménységek Versenye (ORV) történetében hosszú idő után fordult elő, hogy a magyar csapat nyerte a ponttáblázatot. Ennek a történelmi sikernek a nyomán fogalmazódott meg a Magyar Evezős Szövetség elnökének ötlete: ezeket a kivételesen tehetséges fiatalokat edzőikkel együtt egy motivációs ajándékkal kellene megjutalmazni. Így indult az együttműködés a MOB OVEP-csapata és a MESZ között.

btn_tovabb
Hullám és Penge 2.2: Kánikulában is inspiráltak az olimpiai bajnokok a Zuglói Táborban

Hullám és Penge 2.2: Kánikulában is inspiráltak az olimpiai bajnokok a Zuglói Táborban


Hogyan lehet 
több, mint 200 kiskamasz figyelmét lekötni a legnagyobb nyári hőségben, egy sátor alatt, mozgásos feladatok nélkül? Erre a kihívásra adtak tökéletes választ az OVEP (Olimpiai Értékek Edukációs Program) nagykövetei.

btn_tovabb
Példaértékű OVEP-projekt valósult meg a sümegi Ramassetter Vince Általános Iskolában

Példaértékű OVEP-projekt valósult meg a sümegi Ramassetter Vince Általános Iskolában

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Olimpiai Értékek Edukációs Program (OVEP) keretein belül a korábban OVEP képzésen részt vett pedagógusok jobbnál jobb programokat valósítanak meg iskoláikban. Renczes Ákos, aki nemcsak a korábbi OVEP képzésen vett részt, hanem immáron a MOB OVEP trainere is egyben, saját intézményében, a sümegi Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskolában mutatta be, miként lehet a mindennapi oktatásba és a tantárgyközi kapcsolatokba organikusan, élményszerűen beépíteni az olimpia szellemiségét. 

btn_tovabb
Hullám és Penge a Zuglói Táborban: Bajnokoktól tanultak csapatmunkát és fókuszt a diákok

Hullám és Penge a Zuglói Táborban: Bajnokoktól tanultak csapatmunkát és fókuszt a diákok

Hogyan fér meg egymás mellett a párbajtőrpást kőkemény egyéni fókusza és a kajaknégyesek tökéletes szinkronja? Erre a kérdésre kaptak választ azok a zuglói táborozók, akik egy felejthetetlen délelőttöt tölthettek el a MOB Olimpiai Értékek Edukációs Programjának (OVEP) legújabb állomásán. A 160 fős gyereksereget két kiváló csapatkapitány: Antal Dénes, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója, korábbi kajakozó, és Andrásfi Tibor, olimpiai bajnok párbajtőröző vezette be a versenysport kulisszatitkaiba.

btn_tovabb
Olimpiai értékek és világsztárok költöztek a BOK Csarnok elé az öttusa-világkupán

Olimpiai értékek és világsztárok költöztek a BOK Csarnok elé az öttusa-világkupán

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a Nemzetközi Öttusa Szövetséggel (UIPM) és a Magyar Öttusa Szövetséggel karöltve rendkívül sikeres és látványos OVEP- aktivitást (Olimpiai Értékek Edukációs Program) szervezett a budapesti öttusa-világkupa alkalmával.

btn_tovabb
Magyarország az olimpiai nevelés élvonalában – sikeres szereplés a Nemzetközi Olimpiai Akadémián

Magyarország az olimpiai nevelés élvonalában – sikeres szereplés a Nemzetközi Olimpiai Akadémián

A görögországi Olümpiában, a Nemzetközi Olimpiai Akadémia (IOA) központjában gyűltek össze a világ olimpiai bizottságainak és akadémiáinak képviselői május közepén. A magyar delegációt Pignitzky Dorottya és Szijj Lilla képviselte, akik nemcsak a magyar OVEP (Olimpiai Értékek Edukációs Program) sikereiről számoltak be, hanem egy olyan innovatív javaslattal álltak elő, amely az egész nemzetközi mozgalom jövőjét meghatározhatja.

btn_tovabb
Infoartnet