Lufik, célfotó és egy láthatatlan csapat: Szabó Szilvia olimpiai értékekről tanított Budakalászon

A program már az első percekben megragadta a diákok figyelmét. Szabó Szilvia egy régi és egy új kajaklapátot is magával hozott, így a gyerekek kézzelfoghatóan is megtapasztalhatták, mekkora változáson ment keresztül a sportág az elmúlt évtizedekben. Az alaphangot egy nagyon szép futam kivetítése adta: a diákok megnézhették Szilvi és Bóta Kinga szegedi Európa-bajnoki győzelmének videóját. 

Ezt követően egy párizsi olimpiai célfotó került a vászonra, ahol a második és harmadik helyezettről már kizárólag a technika segítségével lehetett dönteni. A bajnoknő kiváló kérdésekkel vezette rá a gyerekeket arra a felismerésre, hogy az élvonalbeli sportban sokszor szabad szemmel teljesen láthatatlan – mindössze néhány századmásodpercnyi – különbségek döntenek a helyezésekről. Még a bírók sem tudnak mindig egyértelmű döntést hozni a technológia, vagyis a célfotó segítsége nélkül. 

A komoly sporttörténeti pillanatok után a nevetésé volt a főszerep. Az „Igaz vagy Hamis” játék során Szilvia humoros, de annál tanulságosabb történeteket osztott meg pályafutásából. A gyerekek izgatottan tippeltek például arra, vajon igaz-e, hogy az edzők eleinte nem tartották alkalmasnak a versenysportra (igaz volt, a kitartása vitte előre), vagy hogy a K4-es hajóban volt-e velük egy kabalamalac (szintén igaz). Szilvi a játék végén hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy sosem szabad elveszítenünk a saját magunkba vetett hitet, még akkor sem, ha a külső körülmények vagy a visszajelzések épp nem ezt erősítik. Ha valamit kitűzünk célul, azt akkor tudjuk elérni, ha el is hisszük. 

A szellemi bemelegítést a várva várt „hernyófutam” követte. A diákok körülbelül 24 fős láncokat alkotva próbáltak teljesen együtt mozogni, akárcsak egy K4-es egység a vízen. A feladatot folyamatosan nehezítették: először csak lépést kellett tartaniuk, majd csukott szemmel kellett bízniuk egymásban. A csúcspont egyértelműen az utolsó, „szuper nehéz” szint volt, amikor a gyerekek közé, a mellkasuk és az előttük lévő háta közé egy-egy lufit szorítottak. A lufikat tilos volt kézzel fogni, kizárólag a tökéletesen összehangolt mozgás tarthatta meg azokat. 

A program végi közös reflexió során egy nagyon érdekes és mély pedagógiai felismerés született: a diákok egybehangzóan állították, hogy a legnehezebb, lufis feladatot élvezték a legjobban. Ez a pillanat tökéletesen megmutatta az erőfeszítésben fellelhető öröm alapját: nem mindig a könnyebb út a legélvezetesebb, a közös küzdelem és a kihívás leküzdése sokkal nagyobb boldogságot ad. 

Az élménynap természetesen nem érhetett véget dedikálás nélkül. Szabó Szilvi minden résztvevőnek aláírt egy személyre szóló kártyát, az osztályok pedig egy különleges ajándékkal, a MOB Olimpiai Értékek naptárával gazdagodtak, amely a tanév során további izgalmas kihívásokkal és érdekességekkel várja a fiatalokat