Változott a július 24-ei EYOF-program

Változott a július 24-ei EYOF-program

2017. 07. 24.
Megosztás


Július 24-én hat sportágban megkezdődnek a versenyek a győri EYOF-on. Mindegyikben lesz magyar résztvevő.

Az atléták délelőtti programját törölték, mivel több számban nem rendeznek selejtezőket illetve előfutamokat.

Sorsolták a teniszezők egyes számának 64-es tábláit. A négy magyar közül már az első napon hárman is pályára lépnek. Drahota-Szabó Dorka erőnyerő, már a 32 között folytathatja. A 7-es és 8-as pályán reggel 9 órakor Jánosi Luca és Fajta Péter kezdi az első mérkőzéseket. A 8-as pályán a második találkozón Velcz Zsombor ellenfele a szlovén Jurjevcic lesz.

Úszásban 9 órától előfutamokat rendeznek.

Pályára lép mind a hat magyar labdajáték-csapat is.

A részletes napi programot és a rajtlistákat itt megtekinthetik.

(MOB)