Végső búcsút vettek az olimpiai ezüstérmes Mészáros Györgytől

Végső búcsút vettek az olimpiai ezüstérmes Mészáros Györgytől

2015. 10. 03.
Megosztás

A taksonyi köztemetőben mély részvét mellett vettek búcsút pénteken a kétszeres olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok kajakozótól, a sportág első világbajnokától, Mészáros Györgytől.

Mészáros György szeptember 14-én reggel, 82 éves korában hunyt el.

A gyászszertatás a Himnusszal kezdődött, majd katolikus szertartás keretén belül búcsúztatták a bajnokot. A Magyar Olimpiai Bizottság részéről Győr Béla, a MOA-Tanács és a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottság tagja, a Hagyományőrző Munkacsoport vezetője emlékezett az elhunytra. Beszédében Mészáros György olimpiákon elért eredményeire és a 2010-ben, a római olimpia 50. évfordulója keretén belül folytatott hosszú, személyes beszélgetéseikre emlékezett. A Magyar Kajak-kenu Szövetség részéről dr. Baráth Etele, a szövetség elnöke búcsúzott. A sportvezető emlékezésében kifejtette, hogy Mészáros György és testvére, István, milyen nagy hatással volt a magyar kajak-kenu sportra az 1954-ben, Maconban nyert sporttörténeti, első világbajnoki címével.

A bajnokot az Olimpiai Himnusz hangjaira indították utolsó útjára. Az urnánál lerótta kegyeletét a Ferencvárosi Torna Club képviselője, Tobak Csaba, az FTC Múzeum igazgatója, a Csanádi Árpád Olimpiai Baráti Kör - melynek Mészáros György tagja volt - küldöttsége dr. Hencsei Pál elnökkel az élen; a magyar kajak-kenu társadalom sok jeles képviselője az olimpiai bajnok Hesz Mihállyal és Vaskuti Istvánnal, valamint a hűséges hajótárssal és baráttal, az olimpiai ezüstérmes Szöllősi Imrével az élen. Az urna sírba helyezése után a kajakos motívummal ellátott síremlékét elborították a koszorúk...

Mészáros Györgyöt a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Kajak-kenu Szövetség és a Ferencvárosi Torna Club is saját halottjának tekintette.

A Csanádi Baráti Kör tagjai a közelmúltban emlékeztek meg egykori tagtársukra.

(MOA/MOB: Győr Béla; fotó: Győr Béla)