A párizsi prognózist is tárgyalta a sportszakmai bizottság

A párizsi prognózist is tárgyalta a sportszakmai bizottság

2022. 11. 04.
Megosztás


A jövő évi, 2023-as olimpiai jellegű multisportesemények szakmai programját, célkitűzéseit és felkészülési alapelveit, valamint a 2024-es párizsi olimpia prognózisát is napirendre tűzte Bacsa Péter vezetésével a Magyar Olimpiai Bizottság Sportszakmai Bizottsága a november 3-ai ülésén, amelyen részt vett Fábián László, a MOB főtitkára is.

Bevezetőjében dr. Bartha Csaba sportigazgató, a testület MOB-irodát képviselő koordinátora elmondta, hogy fajsúlyos témákat tárgyal a bizottság, hiszen az itt átbeszélt és értékelt szakmai anyagok kerülnek a novemberi elnökségi ülésre, majd elfogadásuk esetén tovább a november 26-ai közgyűlésen a MOB-tagok elé. Fábián László hozzátette: a soron következő közgyűlés a Magyar Olimpiai Bizottság megalakulásának 127. esztendejében 127 tagot fog számlálni, és összetételében újra a magyar sport parlamentje lehet.

A Magyar Olimpiai Bizottság október 7-én tartott tájékoztatást a Hotel Héliában a szövetségek főtitkárai számára az aktualitásokról. A sportszakmai bizottság időrendben, szakmai dokumentumok megismerése után és személyes kiegészítéseken keresztül tekintette át az eseményeket.

A XVI. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált az olaszországi Friuli Venezia Giulia régióban rendezik 2023. január 21. és 28. között, várhatóan 21-23 magyar sportolóval. A logisztika nehézséget jelent, hiszen 12 helyszín, 80 szálloda várja a fiatalokat. Összesen 14 szakág 58 versenyszámában osztanak majd érmet; 6 helyszínen és 8 szakágban lehet érdekelt a magyar küldöttség. A versenyhelyszínek kiterjednek Planicára (Szlovénia) és Spittal an der Draura (Ausztria) is, a megnyitót Triesztben, a záróceremóniát Udine belvárosában rendezik. Nem lesz egységes falu a sportolóknak, az események között jelentős távolságok is lesznek, azonban a MOB igyekszik minden helyszínen csapatirodai, egészségügyi személyzettel segíteni a versenyzőket. Az olasz szervezők korábban azt mondták, ez kiváló főpróba lesz számukra a 2026-os téli olimpia felvezetéseként. Az esemény lángját épp november 4-én este gyújtják meg az Európai Olimpiai Bizottság központjában, Rómában. Az akkreditációs hosszú lista 2022. december 21-én fog zárni, a névszerinti nevezést pedig legkésőbb 2023. január 9-én kell leadni.

A XVII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak a szlovéniai Maribor ad otthont 2023. július 23. és 29. között. Minden létesítmény és helyszín a rendezővárosban lesz, viszonylag kis távolságokra egymástól; jellemzőek lesznek a mobil létesítmények is. Kevés információ áll még rendelkezésre, a szervezők 2022 őszén kezdtek el kommunikálni a nemzeti olimpiai bizottságokkal. A hagyományos törzs sportágak és versenyszámok mellett vannak változások: az 5x5-ös kosárlabda helyett a 3x3-as változat kerül lebonyolításra, az országúti kerékpár mellé bekerült még a hegyikerékpár, és debütál a gördeszka is a street versenyszámmal. A várható maximális sportolói létszámunk 112 fő is lehet. Az akkreditációs hosszú listát 2023 júniusában, míg a névszerinti nevezést legkésőbb 2023. július 10-ig kell leadni. Mindkét EYOF esetében új lehetőséget jelent a dopping-megelőzéssel kapcsolatos edukáció.

Kis-Lengyelország (Malopolska) több települése lesz a helyszíne a 2023. évi III. Európa Játékoknak, olykor többszáz kilométeres távolságra egymástól. A központi helyszín Krakkó városa lesz 2023. június 21. és július 2. között. A játékok fő célja, hogy minél több sportágban legyen az olimpiai kvalifikációba valamilyen módon beszámító pontszerzési, vagy konkrét kvótaszerzési lehetőség; emellett több sportágban Európa-bajnoki érmeket is kiosztanak, továbbá a nem olimpiai sportágak ismét megjelennek a programon. A szervezők közel 7000 sportolót várnak. Az esemény a jelenlegi információk alapján 17 sportágban lesz az olimpiai kvalifikáció része és 7 sportágban Európa-bajnokot is avatnak, de ezek a számok változhatnak még. Közel 160-170 versenyzővel akár 250 fős is lehet a magyar küldöttség létszáma. A kvalifikációs folyamat 2023 májusában fog véget érni, az akkreditációs hosszú lista május 5-én, a névszerinti nevezés június 2-án fog zárulni. Cél minél több sportágban a lehető legnagyobb létszámban részt venni az eseményen, különös tekintettel azokra a sportágakra, amelyekben a párizsi olimpiára kvótát, vagy az olimpiai kvalifikációhoz szükséges értékes ranglistapontokat lehet szerezni. A játékok koordinációs bizottságának tagja Gyulay Zsolt, a MOB elnöke is.

A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) 2023. augusztus 5. és 12. között rendezi az indonéz szigetvilágban, Balin a II. Strand világjátékokat (World Beach Games, WBG). A WBG igazi fesztiválja a strand- és vízisportoknak. Az esemény kimondott célja, hogy kulturális trendet alapítson új sportágakkal, új versenyzőkkel, hogy általuk a szurkolók új generációját nyerjék meg, de ezen sportágak esetében akár az olimpiai programra való bekerülés is cél lehet. Az ANOC hivatalos bejelentése alapján már elmondható, hogy a 2023-as és a 2025-ös WBG események sportprogramján 10 sportág biztosan ott lesz – aquatlon, karate (kata), nyíltvízi úszás (5 km), strandbirkózás, strandtenisz, strandkézilabda, strandlabdarúgás, strandvízilabda, strandröplabda (4x4), vitorlázás (kite-foil). Az eseményről egyelőre nagyon kevés az információ. A kvalifikáció 2023 júniusában zárul, a névszerinti nevezés július 8-án ér véget. A magyar delegáció nagyságát még korai megbecsülni. Amennyiben a férfi és női strandkézilabda- és vízilabda-válogatott is kvótát szerez, akkor az egyéni indulókkal együtt várhatóan 46-56 fő sportoló alkothatja a magyar csapatot. Mint arról beszámoltunk, a MOB és az Indonéz Olimpiai Bizottság néhány nappal ezelőtt kötött együttműködési megállapodást az ANOC szöuli kongresszusán.

Mint a tokiói olimpia előtt, a MOB a 2024-es párizsi játékokat megelőzően is, még 2022 októberében elkészítette a sportági kvalifikációs előrejelzését. Rengeteg a kérdőjel a magyar csapat összetételét illetően, hiszen a legtöbb sportágban még el sem kezdődtek a kvalifikációs versenyek, hiszen a rövidebb olimpiai ciklus miatt a kvótaszerzési lehetőségek döntően 2023-ra és 2024-re sűrűsödnek. A NOB a kvalifikációs szabályokat 2022 május végétől kezdte el publikálni, a kihirdetési folyamat még nem ért véget. A MOB a szövetségek vezetőivel asztalhoz ült (jövő héten zárul 28 sportággal), és konzultáció keretében célirányosan átbeszélte az olimpiával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, kölcsönös információcserére került sor annak érdekében, hogy az ötkarikás szervezet szükség szerint, amiben tud, segítséget tudjon biztosítani a lehető legjobb felkészüléshez és szerepléshez. A MOB vezetői már több alkalommal jártak a francia fővárosban (Fábián László és dr. Bartha Csaba, Tóth Anita kommunikációs igazgató), hogy a szervezőbizottság invitálására minél több részletet megtudjanak és megtapasztaljanak a másfél év múlva esedékes multisporteseménnyel kapcsolatban. A sajtóérdeklődés előzetes felmérése épp a napokban kezdődött. A párizsi olimpiát 2024. július 26. és augusztus 11. között rendezik.

A testület eredményességi támogatásokat is áttekintett birkózás, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, úszás és vízilabda sportágakban.

A szakmai anyagokat a MOB elnöksége a novemberi ülésén fogja tárgyalni.

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)