Fair play torok 23 12 08

A Török Olimpiai Bizottság elismerésében részesült Kamuti Jenő

2023. 12. 08.
Megosztás

A sportszerű vívó-pályafutását elismerő UNESCO-díj után csaknem öt évtizeddel vezetőként is jutalmazták az olimpiai ezüstérmes vívó Kamuti Jenőt, a Nemzet Sportolóját a fair play népszerűsítése terén végzett munkájáért.

Kamuti Jenő a Török Olimpiai Bizottság elnökének, Ugur Erdenernek a meghívására Isztambulban járt, hogy a megalapításának 60. évfordulóját idén ünneplő Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökeként részt vegyen az ottani sportszerűségi díjak átadásán.

A magyar sportvezető az ünnepségen beszédet mondott és díjat is átadott, majd a Török Olimpiai Bizottság Érdemrendjével tüntették ki a fair play elfogadtatásáért és népszerűsítéséért végzett munkájáért.

„Óriási meglepetés volt számomra az elismerés, nem számítottam rá, hogy én is a kitüntetettek között leszek, és külön köszöntenek. Nagyon örülök, mert valójában ez a második fair play-díjam. Az elsőt, az UNESCO fair play-díját 1977-ben vívópályafutásomért, vagyis sportolóként kaptam, a mostanit pedig vezetőként vehettem át” – mondta az MTI-nek Kamuti Jenő, aki 2000 óta áll a Nemzetközi Fair Play Bizottság élén.

A Török Olimpiai Bizottság a fair play-ért végzett „kiváló és elkötelezett munkájáért“ Deregán Gábort, a Nemzetközi Fair Play Bizottság ügyvezetőjét is kitüntette.